Honvéd: Hemingwaynek emlékezetes marad Lazovics színpadi fellépése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.30. 09:02
null
Hemingwayt különleges nyugodtság fogta el a Videoton elleni meccs alatt (Fotó: honvedfc.hu)
George F. Hemingwayt nem érte váratlanul Marco Rossi távozása, a Budapest Honvéd tulajdonosa szerint az olasz edző komolyabb anyagi feltételekre vágyik. Az edzőkeresés során hat jelölttel is tárgyaltak Budapesten, jövőre ismét tisztességes, jó szezont vár csapatától.

 

„Nem vártam el az aranyat, de nagyon örültem neki. A célkitűzés a dobogó, a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása volt” – nyilatkozta George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa a klub hivatalos Facebook-oldalán.

A sportvezető elmondta, hogy a Videoton elleni döntő mérkőzésen kevésbé izgult, mint általában. „A meccs alatt egészen különleges nyugodtság fogott el. Úgy éreztem, megnyerjük a meccset. Bíztam benne, hogy Ikenne-King elszalad a szélen, Eppel Marci pedig berúgja” – osztotta meg érzéseit a szombati összecsapással kapcsolatban.

A legkedvesebb pillanatnak Eppel győztes gólját tartotta. S hogy melyik volt a legemlékezetesebb? „Dériné vagy inkább Blaha Lujza. Szóval Danko Lazovics színpadi fellépése volt számomra a legemlékezetesebb, amikor elkezdett fetrengeni.”

A csapatból senkit sem szeretett volna külön kiemelni, szerinte olyan csapategységre volt szükség, amelyet csak 16-18 játékos tud együtt produkálni.

Sajnálja, hogy Marco Rossi távozik, de nem érte váratlanul az olasz edző döntése. „Nagyjából az utolsó pár hónapban már tudtuk, hogy nem marad. A csúcson szeretne távozni, és olyan anyagi feltételeket szeretne valahol, ami az itteni fizetésének a sokszorosa. Úgy érezte, hogy megérdemelné, hogy valahol megkapja.”

A Honvéd június 12-én kezdi meg a felkészülést a szokásos orvosi vizsgálattal, utána lesznek edzőmeccsek, és valószínűleg egy háromnapos miniedzőtábor is. A csapat július 11-én vagy 12-én lép pályára az első Bajnokok Ligája-mérkőzésén.

„Van két-három kiszemelt játékosunk, de nem hatalmas dolgok” – reagált arra a kérdésre, milyen erősítéseket tervez a következő szezonra, „Nagyjából a mostani csapatot szeretnénk megtartani, és az akadémiából erősíteni. Annak semmi értelme, hogy ha az akadémián vannak olyanok, akik tudnak a magyar NB I-ben játszani, akkor valahonnan hozzunk valakit.”

Az új edző Erik van der Meer lett, akit komoly castingon választottak ki. „Nagyon sok önéletrajzot átnéztünk, hat vezetőedző-jelöltet meghallgattunk Budapesten. Mindegyiknek jó nemzetközi tapasztalata volt, úgy gondoltuk, Van der Meerben van meg az, ami ezt a csapatot remélhetőleg az élen tartja. A tervünk, hogy tisztességes, jó szezont zárjunk, és szeretnénk, ha a Budapest Honvéd kijutna a nemzetközi porondra.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik