Honvéd helyett tűzoltó – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2021.02.15. 22:47

Mindössze másfél hónapja, hogy Pisont Istvánnak jó munkát kívántam ezeken a hasábokon, miután ötvenévesen „hazaért” a Honvéd kispadjára, s talán elárulhatom, hogy egy kollégámon keresztül megköszönte a biztató szavakat. Nem azért, mintha akkora cimborák lennénk, sőt, gyakorlatilag nem is ismerjük egymást, hanem mert egy rendes ember, ezért is volt a cikk címe: Ami a szívén. Nos, a jelek szerint a jókívánságaim pusztába kiáltott szóként enyésztek el, a szakembert összesen nyolc bajnokit követően már le is váltották.

Szerintem ez azért nem a hosszú távú bizalom klasszikus megtestesülése, ám egyrészt nem vagyok ott az öltözőben és az edzéseken, hogy adekvát véleményt formáljak a tréner munkájáról, másrészt a kieséstől fenyegetett klubok vezetőinek hamarabb „eljár a kezük”. A lényeg úgyis a mérleg: 2 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség, 11. hely a tucatnyi csapatból. Pisont felállításakor sem bújt ki a bőréből, elmondta, örült volna, ha tovább tart a közös munka az NB I-es csapattal, de az egyéni ambíciónál mindig is sokkal fontosabb volt számára a Honvéd. Halkan kérdem: a Honvédnak mennyire fontos Pisont? Annyira legalább, hogy maradhat szeretett klubja kötelékében.

Ami az igazán érdekes, és szinte véletlenszerűen egy másik, múlt heti publicisztikámhoz (Robbanó kacsák, 2021. 2. 11.) kapcsolódik, hogy ezúttal nemcsak a vezetőedző vitte el a balhét, hanem a sportigazgató is. Pedig én épp azt vélelmeztem – értelemszerűen még a kispesti példa hiányában –, hogy az eredményességtől függetlenül ebben a pozícióban biztosabban ragad az ember hátsó fele a székéhez, mint a tréneré a kispadhoz.

Erre nem kirúgták Urbányi Istvánt?! Nála az évek, évtizedek alatt nehezen lehetett eldönteni, hogy a szaktudása is mély vagy csak a marketingje elsöprő. Mindenesetre szak- és sportvezetői pályafutása szép ívet írt le a BKV Előrétől Újpesten, Kecskeméten, a Maldív-szigeteken, a Sporting Kansas City utánpótlásán, Gyirmóton és a Kaw Valley FC-n (kövezzenek meg, de erről az amerikai negyedosztályú egyletről korábban sosem hallottam) át vissza a Honvédig. Azért vissza, mert játékosként négy részletben mintegy száz meccset játszott kispesti mezben. Sportigazgatóként alig egy, ráadásul járvánnyal súlyosbított évet kapott a bizonyításra, s itt is ismételném önmagamat: ő sem kapott hosszú távú bizalmat, bár nem voltam ott a klubházban, hogy eldönthessem, jogosan-e.

Most jön Horváth Ferenc, aki Honvéd-nevelés, de kacskaringós karrierje során profi futballistaként és edzőként sem kapott lehetőséget Kispesten. Eddig. Tűzoltónak hozták, amiben van tapasztalata, noha elmondása szerint éppen az ellenkezőjét kellene csinálnia: szítani a tüzet. A sportigazgató személye, azt hiszem, ezúttal másodlagos, elsődleges a bennmaradás.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik