Honvéd: Eppelt és Grófot külföldről figyelik, Lanzafamét a Fradi hívja?

Vágólapra másolva!
2018.06.01. 11:42
null
Davide Lanzafame a Honvéd legnagyobb értéke, nem véletlen, hogy a Ferencváros is szívesen látná (Fotó: Török Attila)
Az előző NB I-es szezon aranyérmesétől, a Budapest Honvédtól sorra távoznak az alapemberek, a kispesti csatárpáros, Eppel Márton és Davide Lanzafame sorsa is kérdéses.

 

Még inkább szétesik az előző idény bajnokcsapata?

Könnyen előfordulhat.

Információnk szerint Patrick Ikenne-King és Bobál Dávid nem hosszabbítja meg a szerződését a klubbal. A nigériai jobb oldali hátvéd az MTK Budapesthez ír alá, míg a másik védővel, Bobál Dáviddal kapcsolatban lengyel lehetőséget emlegetnek, sőt korábban a Mezőkövesd érdeklődéséről is hallani lehetett.

S nem elképzelhetetlen, hogy a csapat védelme tovább gyengül. Úgy hírlik, Gróf Dávid iránt egy-egy belga és svájci első osztályú klub érdeklődik, s az egyik német második ligás csapat is szeretné a soraiban tudni a kapust. Az azonban megnehezítheti a külföldre vágyó játékos helyzetét, hogy úgy tudjuk, a kispesti vezetőség nagyon magas, a reális összeg körülbelül két és félszeresét szabta meg kivásárlási árként. A kapus szerződése még egy évig szól.

PIROS-FEKETE ÁTALAKULÁS

Megnéztük, hogy a 2016–2017-es idényt aranyéremmel záró együttes milyen alapcsapattal állt fel, míg a következőben hogyan nézhet ki. Ha beigazolódnak a hírek, s többen is távoznak, ég és föld a különbség. Nem tudhatjuk, kiket szerződtet a klub, de a hírek szerint kizárólag külföldi játékosok átigazolásában gondolkodik a vezetőség.

Budapest Honvéd, 2016–2017 (5–3–2): Gróf – Ikenne-King, Baráth, Kamber, Lovric, Holender – Gazdag, Hidi, Koszta – Eppel, Lanzafame. Kispad: Horváth A. (kapus), Bobál D., Laczkó, Nagy G., Vasziljevics, Villám, Zsótér
Budapest Honvéd, 2018–2019 (4–4–2): Horváth A. – Baráth, Lovric, Kamber, Kukoc – Heffler T., Nagy G., Gazdag, Holender – Danilo, Májer. Kispad: Berla (kapus), Herjeczki, Lukács D., Pölöskei Zs., Stoiacovici, Szendrei, Tömösvári

S ezzel még nincs vége.

Legalább ennyire érzékenyen érintené a kispesti szakmai stábot és a szurkolókat Eppel Márton és Davide Lanzafame esetleges búcsúja. Az előző idény gólkirályát, Eppel Mártont Lengyelországból figyelik, míg az olasz csatár esetében a Ferencváros hívásáról hallani. A magyar csatárnak – csakúgy, mint Baráth Botondnak – fél évre szól a megállapodása, vagyis ha a Honvéd pénzt szeretne érte kapni, el kell adnia.

Adódik a kérdés: melyik tulajdonos ütheti nyélbe az esetleges tranzakciót? Továbbra is tartja magát a hír, mely szerint George F. Hemingway eladná a futballklubot, de információnk szerint az esetleges vevő nem Végh Gábor, a ZTE FC többségi tulajdonosa lesz, hanem egy több tagból álló tulajdonosi csoport, amelynek a kilétét egyelőre homály fedi.

A kispestiek attól tartanak, hogy amire megtörténik a tulajdonoscsere – már ha egyáltalán végbemegy –, nem marad csapat. Supka Attila vezetőedző kihozta az együttesből a maximumot, hiszen ha a kispadra nézett, leginkább csak gyerekeket láthatott rajta, a szakember nemigen dolgozhatott olyan népes kerettel, mint a legtöbb vetélytársa. Arról nem beszélve, hogy nemcsak szakmai, hanem anyagi nehézségek is támadtak a Honvédnál – információnk szerint a játékosoknak többhavi prémiummal tartozik a klub.

Szóval, még sok a kérdőjel a jövőt illetően. Egy azonban biztos: a csapatnak szombaton le kell győznie a Vasast ahhoz, hogy megmaradjon az esélye a harmadik hely megszerzésére – ami kétségkívül bravúrral érne fel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik