Honvéd: Sannino elé nem tűzött ki konkrét célt a vezetőség

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 13:59
Bő két hete nevezte ki Supka Attila helyére új vezetőedzőjének a Honvéd a 62 éves olasz szakembert, Giuseppe Sanninót, akit csütörtökön mutatott be a klub.
Sannino a Honvéd ötödik olasz edzője (Fotó: Koncz György) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Sannino a Honvéd ötödik olasz edzője (Fotó: Koncz György) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

 

Szerdán orvosi vizsgálatokkal kezdte meg a felkészülést a Honvéd az új bajnoki idényre, s egyben két játékosa távozását is bejelentette, majd csütörtökön érkezett a bő két hete bejelentett új vezetőedző, Giuseppe Sannino bemutatkozása – akinek hosszú pályafutását itt foglaltuk össze.

A HONVÉD OLASZ EDZŐI
Aldo Dolcetti
2005. július–2006. október
Massimo Morales
2009. október–2010. november
Marco Rossi
2012. június–2014. április
Pietro Vierchowood
2014. június–2014. október
Marco Rossi2015. február–2017. május
Giuseppe Sannino
2019. május–

„Jó napot kívánok! – köszöntötte magyarul az összegyűlteket a Honvéd új edzője. – Elsőként szeretném leszögezni, hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen nagy múltú klubnak lehetek a vezetőedzője.”

Sannino a sajtótájékoztató előtt már megtartotta első edzését új csapatának, ám a keretről, a játékosokról, várható esetleges további változásokról egyelőre bővebben nem beszélt. Eddig öten távoztak, köztük a társgólkirály Holender Filip és a kapus Gróf Dávid, az érkezők oldalán a nigeri válogatott Amadou Moutari szerepel.

„A következő egy hónapban lesz lehetőségünk jobban megismerni egymást a játékosokkal. Azt biztosan mondhatom, hogy olyan csapatot szeretnék kialakítani, amely nem csak a védekezésre és nem csak a támadásra koncentrál, igyekezni fogunk a megfelelő egyensúly kialakítására. A fejemben megvan ehhez a koncepció, ehhez szeretnék játékosokat találni” – fogalmazott a szakember.

A 62 éves olasz székfoglalójában elárulta, a klub új tulajdonosai nem fogalmaztak meg vele szemben konkrét elvárást a bajnoki helyezéssel kapcsolatban.

SANNINO STÁBJA
Alessandro Recenti, másodedző
Stefano Albertoli, segédedző és videoelemző
Valerio Zuddas, erőnléti edző
Vlada Avramov, kapusedző (később csatlakozik)
Pisont István, edző

„Nincs meghatározott célkitűzés a csapat elé tűzve, a mutatott játékunk a pályán és az idő majd elárulja, megmutatja ezt” – mondta Sannino.

„Valószínűleg marad a három-öt-kettes hadrend, de a számoknak amúgy sincs nagy jelentőségük, sokkal inkább az számít, hogyan mozgunk a pályán.”

Az olasz tréner kifejtette, honfitársa, a jelenleg szövetségi kapitányként dolgozó Marco Rossi a klubnál lefektette az alapokat, amelyet Supka Attila folytatott. Saját filozófiáját illetően úgy fogalmazott, olasznak lenni nem azt jelenti, hogy csak a védekezéssel törődik a gárda. Számára a futball szív és intelligencia kérdése.

„Egy klub akkor lehet sikeres, ha utánpótlásából sorra törnek fel a fiatalok. Lenyűgözött ez a Honvéd-falu, amely Olaszországban is megállná a helyét. Ezt figyelembe véve a Honvédnál különösen fontos a fiatalok mielőbbi beépítése a felnőtt csapatba” – mondta a sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló utánpótlásközpontról Sannino.

A Honvéd június 24. és július 4. között edzőtáborban vesz részt Ausztriában, ahol négy felkészülési mérkőzést játszik majd – egyelőre nem tudni, kik lesznek az ellenfelek. Az edzőtábort követően már a finomhangoláson lesz a hangsúly, hiszen egy héttel a hazaérkezést követően már kezdődik is az Európa-liga első selejtezője.

Továbbá az is kiderült, hogy Pisont István is tagja lesz az olasz szakemberekből álló szakmai stábnak, ő felel majd a klub NB III-as csapatáért is, s emellett fő feladata a tehetséggondozás és a fiatalok beépítése az első csapatba.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Amadou Moutari (nigeri, szabadon igazolhatóként, Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők: Herjeczki Kristóf (?, Gyirmót), Kovács Nikolasz (?, Balmazújváros), Lukács Dániel (?, Újpest), Raul Palmes (?, román, Kazincbarcika), Stoiacovici Dávid (?, Tiszakécske), Tömösvári Bálint (?, Kaposvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Busai Attila (szabadon igazolható, legutóbb DVTK), Dombó Dávid (Mezőkövesd), Feczesin Róbert (Adanaspor – Törökország), Gosztonyi András (Kisvárda), Hangya Szilveszter (Fehérvár)
Távozók: Danilo (brazil, lejár a szerződése, DVTK?), Gróf Dávid (lejár a szerződése, FTC), Holender Filip (magyar-szerb, FC Lugano – Svájc, szabadon igazolhatóként), Dino Skvorc (horvát, szabadon igazolható), Fousseni Bamba (guineai, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zakaria Beglarisvili (grúz, FC Flora – Észtország), Tischler Patrik (?, Újpest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik