Honvéd: Alcibiade jól érzi magát Kispesten, maradna még

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.30. 12:28
A labdarúgó NB I-ben szereplő Bp. Honvéd fiatal olasz védője, Raffaele Alcibiade a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, tetszenek neki a kispesti körülmények, és akár még egy évet maradna az együttesnél.
„Ez a kitérő a Honvédhoz mindenképpen hasznos periódus az életemben. Amikor ideérkeztem, nem tudtam, hogy hova jövök, mire számíthatok. Külföldön, egy olyan futballban játszani, amelyet nem ismerek, mindig új kihívás. Az itteni tapasztalatok alapján akár még egy évet maradnék, mert tetszenek a körülmények! Persze a karrierem szempontjából az lenne a jó, ha nem engedne ide vissza a Juventus, vagy megkeresne egy másik olasz első osztályú klub. 2008 óta futballozom Torinóban és még egy év van hátra a szerződésemből. Azért küldtek ide, hogy megnézzenek egy első osztályú bajnokságban, mennyire lehet velem számolni. Lassan el kell dönteniük, hogy használható játékos vagyok-e, és mennyire tartanak hasznos befektetésnek” – mondta Raffaele Alcibiade a honvedfc.hu-nak.„Természetesen tudtam a Honvéd létezéséről, hogy hova kell elhelyezni. A múltról is hallottam, de az aktuális hírekből csak a Debrecent ismertem. Mostanában találkoztam néhány futballistával, akiket ismertem, csak nem tudtam, hogy Magyarországon játszanak – felelte a magyar labdarúgással kapcsolatos ismereteit firtató kérdésre a játékos, aki új posztjára, a szélső védőre is kitért: – Született belső védő vagyok, de már Olaszországban is helyeztek más posztokra is. Ahova helyeznek, ott kell teljesíteni.”És hogy milyen tapasztalatokat szerzett az NB I-ről?„Azt látom, hogy a fenti négy-öt csapat és az alsó négy-öt csapat között nagy a különbség. A fent lévők nagymértékben támadnak, a lentiek nagyon védekeznek. Olaszországban nincs ekkora különbség. Ott az alsóházi csapatok is próbálnak támadni. Magyarországon ezek a csapatok nagyon defenzívek. És úgy vélem, hogy itt a támadók minősége magasabb, mint a védekezőké. Sok védelmi megingás van a fenti csapatoknál is.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik