Hertha: ha szombaton nyernek, Dárdaié lesz a legjobb mutató

Vágólapra másolva!
2016.01.22. 10:14
null
Vajon győzelemmel rajtol-e Dárdai Pál 2016-ban? (Fotó: AFP)
A Hamburg–Bayern München összecsapással ma kezdetét veszi a Bundesliga tavaszi szezonja. Dárdai Pál együttese, a tabella harmadik helyén álló Hertha BSC szombat 15.30 órától az Augsburgot látja vendégül. Ha a fővárosi együttes győz, a magyar tréner lesz a klub legjobb bajnoki győzelmi mutatójával büszkélkedő edzője – megelőzve Jürgen Röbert, akinek keze alatt Dárdai Pál öt évet töltött el játékosként.

 

Dárdai Pál eddig 32 német élvonalbeli bajnokin dirigált vezetőedzőként a Hertha kispadján, irányításával tizennégyszer nyert a berlini gárda, ami 43.75 százalékos mutatót jelent. A Bild cikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben a Hertha szombaton legyőzi a tizenkettedik helyen álló Augsburgot, Dárdai megelőzi korábbi mesterét, Jürgen Röbert, aki 1996 és 2002 között volt a Hertha trénere, s 157 Bundesliga-meccséből hetvenet megnyert – azaz első osztályú bajnokijainak 44.5 százalékát.

Ha Dárdai csapata három pontot szerez szombaton, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányának 45.75 százalékosra javul a mutatója.

„Nem foglalkozom ezekkel a statisztikákkal – idézi a Bild Dárdai Pált. – Ez csak egy pillanatnyi pozitívum, de sokkal jelentősebb, hogy a szezon végén mit érünk el. Számomra fontosabb, hogy bejussunk a Német Kupa döntőjébe, valamint hogy a bajnokságban továbbra is meglepetéseket szerezzünk.”

Dárdai Pál 1997-től szerepelt Jürgen Röber együttesében, az 1998–1999-es idényben a Hertha a harmadik helyen végzett a bajnokságban, így indulhatott a Bajnokok Ligájában. Dárdaiék tizenhét fordulóval a vége előtt ugyancsak a BL-indulást jelentő harmadik helyről várják a folytatást.

„Versenyló vagyok, aki nehezen viseli el a vereséget – mondta Dárdai. – Az első hat hónapom során a kiesés elől menekültünk, sok pontot veszítettünk. Kis híján megtörtem, nem ehhez szoktam hozzá. Az ősz viszont olyan volt, mint korábban az ificsapatommal, szinte mindig nyertünk.”

A Hertha Dárdaival tíz mérkőzést nyert meg az őszi 17 forduló során, és összesen 32 pontot szerzett.

„Azt nem tudom megmondani, hány pontot gyűjtünk a tavasszal, de ha annyit, mint eddig, akkor szép európai utazások várnak ránk a következő idényben…” – tette hozzá a magyar szakember.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik