Herczeg elfáradt, nem edzi tovább a Lokit

Vágólapra másolva!
2010.12.20. 23:17
null
Herczeg András már nem a Loki klubmenedzsere (Fotó: Szabó Miklós)
A DVSC-TEVA hivatalos közleménye szerint Herczeg András nem folytatja a csapat klubmenedzsereként, mivel „elfáradt". Az edző azonban nem távozik a Lokitól, szakmai igazgatóként folytatja munkáját a klubnál.

Eldőlt, hogy Herczeg András nem edzi tovább a Debrecent, miután a klubmenedzser nem fogadta el a klubvezetők ajánlatát a folytatásra a ma esti igazgatótanácsi ülésen. A szakember azonban nem távozik a Lokitól.

„A DVSC Futball Szervező Zrt. igazgatótanácsa meghallgatta Herczeg András beszámolóját az elmúlt három év munkájáról, a beszámolót elfogadta, és felkérte a szakembert a folytatásra. Herczeg András azonban közölte: úgy érzi, hogy az elmúlt három év klubmenedzseri és az ezt megelőző három év pályaedzőként végzett munkája során elfáradt, és más jellegű feladatot szeretne végezni, de természetesen a DVSC-n belül és nem más klubnál, mint ahogy erről a hírek szóltak" – olvasható a debreceniek hivatalos közleményében.

„Az igazgatótanács egy korábbi elképzelését megvalósítva létrehozta a szakmai igazgatói státuszt, betöltésére Herczeg Andrást bízta meg, aki ezt elfogadta."

A Loki vezetősége legközelebb január 3-án ül össze, és ekkor határozzák meg pontosan a szakmai igazgató feladatkörét, valamint várhatóan ekkor nevezik ki az új szakmai stábot.

Mint ismeretes, Herczeg szerződése december 31-én lejár a DVSC-nél, és az utóbbi hetekben megkezdődött a találgatás, hogy a szakember folytatja-e a munkáját. Szima Gábor klubelnök jelezte, a döntés a szakember kezében van, aki már a hétvégén úgy nyilatkozott, határozott a jövőjéről.

HERCZEG: JÓL ESETT, HOGY DÖNTHETTEM | A LOKI EDDIG NEM KERESETT UTÓDOT

„Nagyon jól esett, hogy a klub vezetői felajánlották, hogy döntsem el én, hogy vállalom-e a továbbiakban is az első csapat irányítását. Az az igazság, hogy számomra nagy megtiszteltetés a DVSC-TEVA labdarúgócsapatát irányítani, de most úgy éreztem, hogy ha lehet, inkább más munkakörben szeretném folytatni. Ez a hat év – amit a stáb tagjaként három évig segítőként, három évig klubmenedzserként – eltöltöttem a klubnál, nagyon kemény időszak volt, és úgy éreztem, hogy most már más irányban kell folytatnom. Szakmai igazgatóként fogok dolgozni. Az utánpótlás hozzám tartozik, a Loki Focisuli, az újonnan alakult labdarúgó-akadémia, a második csapat és a Létavértes is, így rengeteg feladat vár rám. Ez is egész embert kívánó, szép feladat, és ebben szeretnék most már tevékenykedni" – mondta Herczeg András a dehir-hu-nak.

 

„Nagyon hosszú ülésen vagyunk túl. Herczeg András beszámolt az elmúlt három évről, majd az értékelést követően feltettük a kérdést a klubmenedzser úrnak, hogy folytatná-e, hiszen az elnök úr már korábban is nyilatkozta, hogy Herczeg Andrásra bízná a döntést. A klubmenedzserünk úgy nyilatkozott, hogy pihenni szeretne, inkább más jellegű feladatot vállalna. Az igazgatóság felajánlotta a folytatást esetleg új körülmények között, de Herczeg András kitartott az elhatározása mellett, amit mi tudomásul vettünk. Megköszöntük munkásságát, hiszen a DVSC legsikeresebb ciklusát tudhatja maga mögött az ő irányítása alatt. A klubvezetés új munkakört ajánlott fel Herczeg Andrásnak: szakmai igazgató lesz, ahol elsősorban fix feladatként a teljes utánpótlás struktúra felügyelete és irányítása lesz a dolga. A klubvezetés holnaptól új vezetőedzőt keres. Mivel bíztunk benne, hogy Herczeg András folytatja, eddig nem kerestünk új jelöltet. Az idei év hátralévő részében, esetleg az újév első napjaiban meg kell találnunk a megfelelő szakembert a csapat élére" – nyilatkozta Bács Zoltán igazgatósági tag a dehir.hu-nak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik