Haladás: Xavi? Belőle csak egy van, én Lóri vagyok…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.11. 07:26
Kovács Lóránt, a labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás középpályása megkapta az erdélyi Xavi becenevet, ám ő amondó, inkább nevezzék csak Lórinak.

„Maradjunk abban, hogy Xavi csak egy van – mondta Kovács Lóránt. – Minden elismerésem és tiszteletem a katalán középpályásé, így bár jólesik, hogy egy lapon említettek vele, ugyanakkor némileg feszélyez is. Az én becenevem Lóri, maradjunk is ennél.”Kovács Lóránt. – Minden elismerésem és tiszteletem a katalán középpályásé, így bár jólesik, hogy egy lapon említettek vele, ugyanakkor némileg feszélyez is. Az én becenevem Lóri, maradjunk is ennél.”

A 22 éves erdélyi futballista a román másodosztályú Universitatea Cluj csapatától érkezett, két és fél évre írt alá. Nemrég még hazánk keleti csücskében próbálkozott, debreceni szerződtetése azonban meghiúsult, így került képbe a Haladás.

„Vágytam a változásra, ezért mindenképpen Magyarországon szerettem volna folytatni a pályafutásomat. Kettős állampolgár vagyok, magyar gyerek, nem is lehetett vitás, merre vezet az utam. A szombathelyiek nagyon kecsegtető jövőképet vázoltak fel előttem, az ajánlatukra egyszerűen nem lehetett nemet mondani. Kolozsvári ügyeimet lezártam: a klubom tartozott nekem, de lemondtam a jussomról, hátrahagytam mindent, hogy átigazolhassak. Arra most még korai lenne felelni, hogy megérte-e, egy év múlva már biztosabbat mondhatok erről. Az első benyomásaim jók, s bizakodó vagyok.”

A zöld-fehérek harmadik téli szerzeménye Marosvásárhelyen született, a román élvonalban harmincöt bajnokin lépett pályára, ezeken két gólt szerzett – az egyiket, ugye, a Pandurii ellen. A másodosztályban hétszer játszott ebben az idényben, ami első ránézésre némileg kevésnek tűnhet.

„Sajnos szeptember végén megsérültem, ezért az ősszel csaknem két hónapot ki kellett hagynom. Az utolsó három bajnokinkra azonban teljesen felépültem, és végig a pályán voltam. Nem akartam elhamarkodni a visszatérést, az túlzottan kockázatos lett volna. Tudtam, hogy egy sérült játékos senkinek sem kell, ezért csak százszázalékos állapotban vállalkoztam ismét játékra.”

A védekező középpályásként bevethető román korosztályos válogatott labdarúgóval kapcsolatban 2014 őszén felvetődött, hogy a magyar válogatottban is játszana – csakhogy az MLSZ és Kovács Lóránt is rövidre zárta a kérdést azzal, hogy egyelőre nem szeretne a kérdéssel foglalkozni. Vajon változott azóta a „nem légiós” futballista álláspontja?

„Felesleges lenne erről bármit is mondanom – felelte a felvetésre. – Ha meghívót kapok a magyar válogatottba, szívesen csatlakozom a csapathoz, de erre inkább térjünk vissza akkor, ha aktuális lesz.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:Gyürki Gergő(Pénzügyőr),Kovács Lóránt(romániai, Universitatea – Románia),David Williams(ausztrál, Melbourne City – Ausztrália)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bedi Noel, Dallos Máté, Gyürü László, Hirschler Bence, Katona Máté, Soltész Barnabás(mindannyian Soproni VSE)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Bolla Gergő, Füleki Márk, Kiss Bence, Kiss Tamás
Kiszemeltek:

Távozók:Gosztonyi András(Slask Wroclaw – Lengyelország)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik