Haladás: korábbi algériai válogatott szélsőt tesztelnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.20. 21:53
null
Szalim Arras (középen) 2007-ben a Marseille mezében, egy Toulouse elleni bajnokin (Fotó: Reuters)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladásnál szerepel próbajátékon az algériai Szalim Arras – adta hírül a vaol.hu.


A Haladás hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint az olasz Filippo Scardina mellett az algériai Szalim Arras is a szombathelyieknél szerepel próbajátékon. A 32 esztendős szélső szombat este érkezett meg Bécsbe repülővel, hétfőn pedig már Artner Tamás edzésén van jelenése. A Franciaországban született Arras 2003 és 2008 között 13-szor szerepelt az algériai válogatottban, egy gólig jutott. Pályafutását a Strasbourgban kezdte, de többek között a Marseille-ben, a Toulouse-ban, a Reimsben és az Ajaccióban is játszott – csakúgy, mint Görögországban, vagy legutóbb 2014 tavaszán a kínai Csengdu Tiancsengben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Gaál Bálint (Sopron), Jagodics Márk (Ajka – kölcsönből vissza), Katona Máté (Sopron), Nagy Olivér (Paks), Varga Gábor (Sopron), Városi Viktor (PMFC), Zamostny Balázs (Újpest – kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Bosnjak Predrag(Ferencváros), Guzmics Richárd (?), Gyurján Bence (?), Halmai Ramon (MTK), Hrepka Ádám (MTK), Jagodics Márk (kölcsönbe?), Nagy I Gábor (Újpest), Radó András (?), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, kölcsönből vissza, majd Videoton), Tóth Péter (Pinkafeld – Ausztria)
Kiszemeltek: Szalim Arras (algériai, legutóbb Csengdu Tiancseng – Kína), Jean Paul Ntsogo Boya (kameruni, legutóbb DAC – Szlovákia), Andrij Jefremov (ukrán, legutóbb Dinamo Kijev), Milan Perics (Videoton), Filippo Scardina (olasz, AS Roma – Olaszország)

SZALIM ARRAS VIDEÓN

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik