Haladás: Ugrai megmagyarázta Fradi-drukkeres kijelentését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.16. 00:29
Mészöly Géza vezetőedző három évre aláírt a Haladás labdarúgócsapatához – derült ki a szombathelyi klub szurkolói ankétján, amelyen a Ferencvárostól visszatérő Ugrai Rolandnak „tisztába kellett tennie” egy korábbi kijelentését.

Eddig sem volt titok, hogy Mészöly Géza marad a Haladás vezetőedzője, Tóth Miklós ügyvezető igazgató azonban szerda este tiszta vizet öntött a pohárba, és elmondta, hogy a szakember hivatalosan is aláírta három évre szóló szerződését a szombathelyi klubbal.

„Nagy örömmel fogadtam a szerződéshosszabbítást – mondta a haladas.hu-nak Mészöly Géza. – Várom a szezont, de tudom, nehéz a sorsolásunk. Egyébként is, ebben a szűkített mezőnyben nem találok olyan csapatot, amelyre azt mondom, biztos megverjük, Ugyanakkor hazai pályán mindegy, ki az ellenfél, szurkolóink segítségével mindenkit legyőzhetünk.”

„Nagy örömmel fogadtam a szerződéshosszabbítást – mondta a haladas.hu-nak Mészöly Géza. – Várom a szezont, de tudom, nehéz a sorsolásunk. Egyébként is, ebben a szűkített mezőnyben nem találok olyan csapatot, amelyre azt mondom, biztos megverjük, Ugyanakkor hazai pályán mindegy, ki az ellenfél, szurkolóink segítségével mindenkit legyőzhetünk.”

Az összejövetelen megjelentek a Hali új szerzeményei, akik közül a horvát Ante Batarelo és a belga Wils testvérek is elmondták, hogy tetszik nekik a város.

Keringer Zsolt, a Haladás Szurkolói Kör elnöke megkérte Ugrai Rolandot, tegye tisztába a személyével kapcsolatos dolgot – olvasható a klub honlapjának beszámolójában. – Az előzményről annyit érdemes tudni, amikor Ugrai az FTC-be igazolt, elmondta, hogy gyermekkora óta Fradi-drukker, így örül a váltásnak. Ezt vette rossz néven néhány Hali-drukker, hiszen a vasi szurkolók nem szimpatizálnak (enyhén szólva…) a Ferencvárossal.

„Hozzám is eljutottak a hírek, de szerintem nem nyilatkoztam semmi bántót – mondta Ugrai. – A hozzám közel állók mindig is tudták, hogy ferencvárosi érzelmű vagyok, nagyon szép időszakot töltöttem az Üllői úton, a mai napig szimpatizálok a csapattal. Ugyanakkor a Haladás a szívem egyik csücske, hiszen az Illés Akadémián nevelkedtem, a Haladásban váltam profi futballistává. Senkinek sem tartozom tehát magyarázattal, tiszta a lelkiismeretem.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Ante Batarelo (horvát, Balmazújváros, szabadon igazolható), Bosnjak Predrag (szerb-magyar, FTC, legutóbb kölcsönben Nyíregyháza), Gosztonyi András (DVTK, szabadon igazolhatóként), Király Gábor (Fulham – Anglia, szabadon igazolhatóként), Szasa Popin (szerb, Lombard Pápa, szabadon igazolható), Ugrai Roland (FTC), Stef Wils (belga, Cercle Bruges – Belgium), Thomas Wils (belga, Lierse – Belgium)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Farkas Márk (Kisvárda, ?), Hanzl Máté (Siófok, ?), Andrij Jefremov (ukrán, OFC Gabcíkovo, Bős – Szlovákia), Kulcsár Kornél (Mezőkövesd), Medgyes Zoltán (Mezőkövesd), Nagy Olivér (Ceahlaul Piatra Neamt – Románia), Varga Gábor (Ajka, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Pavel Fort (cseh, 1. FK Príbram – Csehország, szabadon igazolható)

Távozók: Arnaud Bühler (svájci, Lausanne – Svájc), Andrij Jefremov (ukrán, szabadon igazolható), Kulcsár Kornél (szabadon igazolható), Nagy Olivér (szabadon igazolható), Radó András (FTC)

Kölcsönbe távozók: Hegedűs János (Budaörs), Zsirai Martin (ajkai kölcsön után ismét Ajka)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Laurentiu Branescu (román, Juventus – a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország, onnan Omonia Nicosia – Ciprus, kölcsönbe)

Távozhatnak: Raffaele Alcibiade (olasz), Andrea Mancini (olasz, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Békéscsaba, DC United – Egyesült Államok, Maceratese – Olaszország, Nova Gorica – Szlovénia), Leandro Martínez (olasz-argentin), Tommaso Rocchi (olasz, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Nova Gorica – Szlovénia)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik