Haladás: Simon kiejtené a Fradit, és legyőzné a Lokit

Vágólapra másolva!
2012.09.24. 14:07
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás derékfájdalmakkal küszködő középpályása, Simon Ádám heti tervében szerepel, hogy szerdán kiejtené a Ferencvárost a Magyar Kupából, hétvégén meg legyőzné a bajnok DVSC-Tevát a bajnokságban.

„Fogalmam sincs mikor sérültem meg, lehet, hogy egy összecsapás, vagy egy esés után, mindenesetre a második félidő elején kezdtem érezni, hogy minden lépésnél fáj a derekam. A meccs hevében, az első játékrészben nem éreztem semmit, de miután a szünetben kifújtam magam, a fájdalom fokozatosan előjött. Ezért muszáj volt cserét kérnem, sajnos azóta nem is tudtam edzeni. Kaptam kezelést a derekamra, most valamivel jobban érzem magam, de délután néz meg tüzetesebben a doktor, akkor már okosabbak leszünk. Egyelőre fogalmam sincs, mikor edzhetek és játszhatok, bár azzal biztatnak, hogy napról-napra jobban leszek" – mesélt kisebb sérüléséről a Haladás középpályása, Simon Ádám a klub hivatalos oldalának.

„Az Üllői út mégiscsak Üllői út, én speciel szeretek ott futballozni, és a célunk egyértelmű: ki akarjuk verni a kupából a Fradit. Aztán szombatonjöhet a debreceni bajnoki. Nem tudom eldönteni, hogy az FTC vagy a Debrecen elleni meccs lesz nehezebb, mindenesetreaHajdúságbasem feltartott kezekkel utazunk, ha az Eger legyőzte a Lokit, miért ne sikerülhetne nekünk is? Óriási dolog lenne a tavalyi bajnok otthonában győzni, de képesnek tartom rá a csapatot.Profi futballista vagyok, mindig a soron következő meccsre készülök, tehát egyelőre arra fókuszálok, hogy szerdán továbbjussunk a Ferencváros otthonában. Remélem ehhez én is hozzá tudom tenni a magam részét - csak gyógyuljak meg addig" – nézett a soron következő mérkőzések elé a 22 éves futballista.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik