Haladás: Király felkészülési tornát rendez Szombathelyen

Vágólapra másolva!
2016.06.30. 14:09
Király Gábor az Európa-bajnokságról hazatérve már kétszer is részt vett a Haladás edzésén, illetve szervezi a Király-kupa felkészülési labdarúgótornát, amelyet az általa alapított szombathelyi sportlétesítményben – ahol a kapusiskolája is működik – rendeznek a hétvégén.

Király Gábor a szombati viadal csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: már a belgák elleni vasárnapi nyolcaddöntő utáni reggelen felhívta telefonon Mészöly Gézát, a Haladás vezetőedzőjét, hogy időpontot egyeztessenek, mert mielőbb szeretett volna részt venni klubjánál a tréningen.

„Nagyon hálás vagyok azért a fogadtatásért, amivel a szurkolók körbevesznek, különösen jó érzés, amikor a szülővárosomban, Szombathelyen érzem az emberek szeretetét, amikor odaintegetnek akkor is, amikor csak az út egyik feléről akarok átkelni a másikra.

Igyekszem elmenni minden rendezvényre, ahová meghívnak, de én igazán a pályán érzem jól magam, még akkor is, ha harminc fokban kell védeni” – fogalmazott a kapus, aki a válogatott egyik legjobbja volt a franciaországi kontinensviadalon.

Király Gábor hozzátette: készülnek a bajnokságra, „tehát az lenne a jó, ha most már nem a sztorizgatással telne az idő, hanem az érdemi munkával”.

A kapus a sajtótájékoztatón „helyre tett” egy olyan információt is, amely néhány médiumban pontatlanul jelent meg: a belgák elleni mérkőzésen nem tört el az ujja, csupán kificamodott, amit a meccs közben saját magának sikerült helyretennie. Szerinte ilyen eset a kapusoknál gyakran előfordul.

A sajtótájékoztatón beszámoltak a szombati Király-kupa előkészületeiről. A tornán három magyar csapat, a Szombathelyi Haladás, a Vasas FC, a Soproni VSE-GYSEV, valamint az osztrák ASV Drassburg vív kétszer 30 perces mérkőzéseket. A győztes birtokolhatja egy éven át a vándorkupát és díjazzák a torna legjobb mezőnyjátékosát és kapusát is. Király Gábor is ott lesz a nevét viselő tornán.

A játékos szólt arról is, hogy a következő hetekben folytatódik a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola által tavaly elindított road-show, amelynek keretében július közepén a romániai Újszentesre, majd Szentesre, augusztusban Szegedre, Hatvanba, Nagykanizsára és Szekszárdra is eljut a kapus-team, amelynek célja a kapus „szakma” népszerűsítése.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik