HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2016.07.28 16:29 Frissítve: 2016.07.28 16:40

Haladás: Hasznos négy évet töltöttem Liverpoolban – Polgár

Az NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás nyári szerzeménye, Polgár Kristóf beszélt a klub hivatalos oldalának liverpooli korszakáról, céljairól, illetve arról, hogy miért a Haladást választotta a nyáron.

HIRDETÉS

 

A 19 esztendős futballista 14 éves korától a Sándor Károly Akadémián nevelkedett, a Liverpoolhoz 2013-ban szerződött. Az angol klubnál csak a korosztályos csapatokban szerepelt, a felnőttegyüttesben nem mutatkozott be, ebben szerepet játszott súlyos keresztszalag-szakadása, ami miatt nyolc hónapot kényszerült kihagyni.

„Minden szempontból hasznos négy esztendőt töltöttem Liverpoolban, rengeteget fejlődtem Angliában – mondta Polgár Kristóf a Haladás hivatalos oldalának. – A brit futballban a fizikai erőre, a dinamikára, a játékgyorsaságra egyaránt nagy szükség van – ezekben mind előreléptem. A felnőttcsapatban ugyan nem sikerült bemutatkoznom, de tudni kell, hiába szerepel az ember az U21-eseknél, borzasztó nehéz felkerülni az első csapathoz. Persze ki tudja, ha nincs a súlyos sérülésem, s végig folyamatosan játszom, lehet, hogy másként alakulnak a dolgaim.”

„Az idén nyáron elsősorban Hollandiában gondolkodtam, ám az adott klubbal nem jutottunk el a végső tárgyalásig. Ugyanakkor Magyarországról olyan patinás egyesületek hívtak, mint a Diósgyőr és a Haladás – végül a Hali mellett tettem le a voksomat” – árulta el a fiatal védő.

Polgár jól érzi magát új klubjánál, azonban nem mond le arról, hogy a jövőben ismét külföldön futballozhasson.

„Hazaigazolásomban szerepet játszott, hogy az MLSZ fiatalokra vonatkozó ajánlása miatt bíztam abban, rendszeres játéklehetőséghez jutok. Mészöly Géza annak idején edzőm volt az U18-as válogatottban, az ő személye is sokat nyomott a latba. Nagyon jól érzem magam a klubnál, tényleg minden szuper, nagyon jó kis csapatunk van – még ha egyelőre az eredmények nem ezt mutatják.”

„Korábban középpályásként is szerepeltem, így gyakran segítem a támadásokat, sokszor én is felzárkózok az akciókhoz. Egyéni célom, hogy idővel ismét külföldre szerződjek, a csapattal pedig az, hogy felülmúljuk a tavalyi ötödik helyezésünket és kilépjünk az európai kupaporondra. Egy vereségünk és egy döntetlenünk van eddig, hiszem, hogy a Honvéd ellen megszerezzük a három pontot, s megindulunk felfelé a tabellán” – zárta gondolatait Polgár.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.11.16 23:47:28

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. „Kommentre” kész volt a drukker – fél évszázaddal ezelőtt is. A Népsport pedig vette a bátorságot, s 1968 novemberében meghirdette: „Szerkesszen velünk!”

2018.11.14 18:28:49

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Aláírták az üzemeltetési szerződést, extra programokkal várják a szurkolókat az új stadionban.

2018.11.13 22:04:30

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Megerősítették az izomzatot, hogy átvegye a szalagok szerepét.

2018.11.13 12:04:43

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Rózsa Dániel 2016-ban Djuricin 11-esét is kifogta. A Vidi mintha nem ugyanaz a csapat lenne a kupameccsek után.

2018.11.12 10:25:38

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Vidi-edző szerint az alapemberek hiánya nem lehet kifogás. A 14. forduló mestermérlegei.

HIRDETÉS
HIRDETÉS