Haladás: Halmosi minden pályán töltött percért meg fog küzdeni

Vágólapra másolva!
2010.02.03. 08:40
Halmosi Péter már útban van Szombathely felé, közben pedig nyilatkozott régi-új klubja honlapjának. Elmondta, nem gondolja, hogy bérelt helye lenne a kezdőcsapatban, és a pályán töltött mindegyik percért meg fog küzdeni.

"Nagyon örülök annak, hogy hazamegyek. Azzal kapcsolatban pedig nem kicsit vagyok csalódott, hogy egyelőre Anglia nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. A Hull Cityben most is az az edző, aki odaigazolt engem, és fizetett ki értem sok pénz. Ezek után érhetetlen volt számomra, hogy miért nem kapok játéklehetőséget. Ez alatt nem egy-két meccset értek, mert azt hiszem, egy játékosnak ennél azért több jár. Olyan szituációba kerültem, hogy egyszerűen lépnem kellett" – mondta Halmosi.

"Már most sokan mondták, hogy hülyeséget csináltam, mert a világ legerősebb bajnokságából visszamentem az ötvenvalahányadikba, a magyar NB I-be. Én ezt nem így gondolom. Már csak azért sem, mert a Haliba megyek, és nekem ez sokat jelent. Mindent meg fogok tenni, hogy játékban lehessek. Nem hiszem, hogy nekem bérelt helyem lenne a csapatban. Úgy gondolom, ugyanúgy meg kell küzdenem a helyemért, mint másnak. A bentmaradás a cél a gárdánál, de szerintem ezzel a játékosállománnyal többre is futja" – tette hozzá a középpályás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik