Haladás: ha Szentes Lázár megy, Kuttor Attila jön - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.15. 09:13
Ahogy korábban megírtuk, a Haladás labdarúgócsapatának vezetősége szerdán értékeli a Videoton elleni 7–0-s vereséget Szentes Lázár vezetőedzővel. A rangado.hu úgy értesült, amennyiben elküldik a szakembert, Kuttor Attila veheti át a helyét.

A korábbi válogatott labdarúgó tudatosan készül az edzői pályára, Illés Béláék üzlettársa, jelenleg az Illés Akadémián dolgozik. Játékosként 560 bajnoki meccsen lépett pályára az élvonalban (ebből 41-et játszott a Haliban), 19 alkalommal volt válogatott. Edzőként a Haladás NB III-as, fiatalokból álló csapatát irányította – írja a rangado.hu.rangado.hu.

A szurkolók a pályán lézengő játékosok mellett Szentes Lázárt is okolják a vasárnap esti kiütéses vereség miatt, a trénert ráadásul Farkas Ádám játékvezető el is küldte a kispadtól, miután egy méterrel belépett a játéktérre.

A hétvégén a Ferencváros látogat a Rohonci úti stadionba, ám utána két alsóházi helyosztó következik, a Haladás utazik Pápára, majd fogadja a Dunaújvárost. Sőt, azt követően is nyerhető mérkőzések jönnek, a Győr és a Nyíregyháza ellen fontos pontokat szerezhet a Hali. A bennmaradás a következő öt fordulóban eldőlhet Szombathelyen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik