Haladás: „Eléggé magam alatt vagyok” – műteni kell a játékost

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.07. 13:37
Hosszú kihagyás vár Németh Márióra: mára kiderült, a támadó keresztszalag-szakadást szenvedett a bal térdében. Ausztrál csapattársa, a szintén sérült David Williams sem szerepelhet már az ősszel – sorolta a rossz híreket a szombathelyi NB I-es labdarúgócsapat hétfőn a hivatalos honlapján.

„Ahogy korábban nyilatkoztam, bíztam, bíztunk abban, hogy »csak« az oldalszalagom nyúlt meg vagy szakadt el részlegesen, és nem történt ennél nagyobb baj – idézi a haladas.hu Németh Máriót, aki még októberben, a Mezőkövesd ellen sérült meg. – Nos, ennél rosszabb a helyzet. Az MR-vizsgálatot három szombathelyi szakember is megnézte, és mindannyian egyöntetűen azt mondták: a térdemben elszakadt a keresztszalag. A héten megyek egy székesfehérvári specialistához, aki a napokban meg is műt. Egy ilyen sérülés után alapból fél évet kell kihagyni, ha jól tudom, a műtétet követően három-négy hétig lábra sem állhatok. Annak idején még akadémistaként részlegesen elszakadt a keresztszalagom, de ez most sokkal súlyosabb. Eléggé magam alatt vagyok, a szombati, MTK elleni bajnokit is nagyon rossz volt a lelátóról nézni. A sérülést okozó Szeles Tamásra azonban nem haragszom, hiszen semmi szándékosság nem volt a mozdulatában.”Németh Máriót, aki még októberben, a Mezőkövesd ellen sérült meg. – Nos, ennél rosszabb a helyzet. Az MR-vizsgálatot három szombathelyi szakember is megnézte, és mindannyian egyöntetűen azt mondták: a térdemben elszakadt a keresztszalag. A héten megyek egy székesfehérvári specialistához, aki a napokban meg is műt. Egy ilyen sérülés után alapból fél évet kell kihagyni, ha jól tudom, a műtétet követően három-négy hétig lábra sem állhatok. Annak idején még akadémistaként részlegesen elszakadt a keresztszalagom, de ez most sokkal súlyosabb. Eléggé magam alatt vagyok, a szombati, MTK elleni bajnokit is nagyon rossz volt a lelátóról nézni. A sérülést okozó Szeles Tamásra azonban nem haragszom, hiszen semmi szándékosság nem volt a mozdulatában.”

Időközben kiderült az is, hogy a Honvéd ellen megsérülő David Williams combjában két centiméternyi szakadás keletkezett, ezért az ausztrál légiós körülbelül hat hétig nem játszhat – azaz ki kell hagynia az őszi idény hátralévő részét.

A Haladásra rájár a rúd: Jánvári Gáborra és Ezequiel Calventére jó ideje nem számíthat Mészöly Géza vezetőedző, és korábban Király Gábor, Jagodics Márk, valamint Polgár Kristóf is hosszú időre kidőlt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik