Haladás: egy korábbi szövetségi kapitány lehet az új edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.12. 17:51
null
Michal Hipp lehet a Haladás új edzője (Fotó: Idnes.cz)
Rutinos szlovák edzőt nevezhet ki hétfőn a Haladás labdarúgócsapata, az NB I kieső helyén szereplő együttesnél állítólag Michal Hipp veszi át a szakmai munkát – értesült szlovákiai forrásból a Nemzeti Sport.

 

Információnk szerint Michal Hipp már Szombathelyen tartózkodik, ismerkedett a csapattal, de a klub csupán hétfőn jelentheti be hivatalosan az érkezését. Azt korábban Tóth Miklós, a klub ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy a tulajdonosi taggyűlés jogköréhez tartozik az új edző kinevezése. Ez a testület a hét első napján ül össze, ám információnk szerint a hétfő délelőtti edzést már az új tréner tartja.

Hipp 1963. március 13-án született, pályafutása nagy részét az FC Nitrában töltötte, a nyitrai klubnál három időszakban is játszott. De futballozott Kassán is, 1995 augusztusában pályára lépett az Újpest elleni UEFA-kupa mérkőzésen.

A csehszlovák, majd a szlovák válogatottban egyaránt öt alkalommal szerepelt.

Edzőként sokáig asszisztensi feladatokat látott el, a szlovák válogatottnál előbb 2003 és 2006 között Dusan Galis, majd 2008 és 2012 között Vladimír Weiss munkáját segítette, utóbbival együtt sokat tett azért, hogy az Artmedia Petrzalka 2005–2006-ban bejusson a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Weiss menesztését követően 2012 áprilisában Stanislav Grigával együtt szövetségi kapitánynak nevezték ki, de ez a dupla kapitányos felállás nem működött sokáig: a világbajnoki selejtezőkön mutatott játék – és a liechtensteini 1–1-es döntetlen miatt – 2013. június 13-án menesztették őket.

2014 júniusától 2015 szeptember 23-ig a Nitra edzője volt, de csapatával hiába állt a szlovák másodosztály élén, menesztették, mert nem szerepeltette a klubelnök fiát.

Idén januárban a cseh élvonalban szereplő Vysocina Jihlava kispadjára ült le, és benntartotta a csapatot. A szezon végén aztán Michal Bílek lett az edző, Hipp azóta asszisztensként segíti a munkáját.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik