Haladás: az Újpest által már tesztelt ukrán védő érkezett próbajátékra

Vágólapra másolva!
2017.07.25. 12:37
A labdarúgó NB I-ben két forduló után három ponttal álló Haladás bejelentette, Olekszandr Kalitov Mészöly Géza csapatával edz.

A 23 esztendős ukrán védő tavaly nyáron az Újpest FC-nél próbálkozott, ám a lila-fehérek nem szerződtették. Az elsősorban jobbhátvédként bevethető játékos a legutóbbi idényben az ukrán élvonalbeli Csornomorec tartalékcsapatában szerepelt, jelenleg szabadon igazolható. Pályafutása során kilenc mérkőzésen játszott az ukrán első osztályban.az Újpest FC-nél próbálkozott, ám a lila-fehérek nem szerződtették. Az elsősorban jobbhátvédként bevethető játékos a legutóbbi idényben az ukrán élvonalbeli Csornomorec tartalékcsapatában szerepelt, jelenleg szabadon igazolható. Pályafutása során kilenc mérkőzésen játszott az ukrán első osztályban.

A Haladás tájékoztatása szerint Kalitov szerdán pályára lép a török Akhisar Beledeyispor elleni felkészülési találkozón.



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Miroszlav Grumics (szerb-magyar, Kozármisleny), Németh Milán (Soproni VSE), Pinte Patrik (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Simon Ádám (Videoton, legutóbb kölcsönben Gyirmót FC Győr), Tóth Benjamin (SV Austria Salzburg – Ausztria), Tóth Dávid (Soproni VSE)
Kölcsönbe érkezők: Myke Bouard Ramos (brazil, MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérők: Leandro Martínez (olasz-argentin, MTK Budapest), Medgyes Zoltán (Dorog), Petró Balázs (Budaörs), Tóth Martin (Dorog), Török Milán (Szolnoki MÁV, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Olekszandr Kalitov (ukrán, Csornomorec – Ukrajna, szabadon igazolható)
Távozók: Gajdos Zsolt (Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Hidvégi Sándor (BFC Siófok, szabadon igazolhatóként), Iszlai Bence (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: DVSC, Újpest, Vasas), Katona Máté (Szeged 2011), Kirják Henrik (Budafok), Molnár Márk (Soproni VSE), Nagy Patrik (soproni kölcsön után Gyirmót FC Győr), Sjoerd Overgoor (holland, Go Ahead Eagles – Hollandia, szabadon igazolhatóként), Szasa Popin (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Angyal Zsolt (zalaegerszegi kölcsön után Soproni VSE), Fehér Zoltán (Soproni VSE), Garda Géza (Soproni VSE), Gyürki Gergő (Soproni VSE), Soós Bence (Soproni VSE), Szellák Soma (soproni kölcsön után Dorog), Tóth Martin (Soproni VSE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ezequiel Calvente (spanyol, Békéscsaba)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Leandro Martínez (olasz-argentin, FC DAC 1904 – Szlovákia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik