nemzetisport.hu 2017.07.17 16:56 Frissítve: 2017.07.20 21:35

Haladás: az MTK braziljával erősítettek – hivatalos

A Haladás labdarúgócsapata a hivatalos Instagram-oldalán jelentette be, hogy egy évre kölcsönvette az MTK támadóját, a brazil Myke Bouard Ramost.

 

A 24 éves támadó Magyarországon megfordult Salgótarjánban és Kisvárdán is, legutóbb az MTK-t erősítette az NB I-ben.

A budapesti kék-fehéreknél a kieséssel záruló 2016–2017-es szezonban 21 élvonalbeli bajnokin három gólt szerzett és egy gólpasszt osztott ki.

„Egy támadót még mindenképpen szerettünk volna szerződtetni, örülök, hogy Ramost sikerült megszereznünk – mondta Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. – Korábban több csatárt is teszteltünk, Ramosnál erre nem volt szükség, tudjuk, mire képes. Amellett, hogy gólokat várunk tőle, az előkészítésben is fontos szerepe lehet. Gyors labdarúgó, aki egy az egyben képes megverni ellenfelét. Érkeztével valódi versenyhelyzet alakult ki a támadószekcióban. Ami már csak azért is fontos, mert a Honvéd elleni meccs előtt Miroszlav Grumics megsérült, míg David Williams csak egy hetet edzett a mérkőzést megelőzően, így őt le kellett cserélnem Kispesten.”

Myke Ramos a Haladásban! Részletek hamarosan! #newcontract #haladasofficial #hajrahaladas

6 Likes, 1 Comments - Haladás Football Official (@haladasofficial) on Instagram: "Myke Ramos a Haladásban! Részletek hamarosan! #newcontract #haladasofficial #hajrahaladas"



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők: Miroszlav Grumics (szerb-magyar, Kozármisleny), Németh Milán (Soproni VSE), Pinte Patrik (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Myke Bouard Ramos (brazil, MTK), Simon Ádám (Videoton, legutóbb kölcsönben Gyirmót FC Győr), Tóth Benjamin (SV Austria, Salzburg – Ausztria),Tóth Dávid (Soproni VSE)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Leandro Martínez (olasz-argentin, MTK Budapest), Medgyes Zoltán (Dorog), Petró Balázs (Budaörs), Tóth Martin (Dorog), Török Milán (Szolnok, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: 
Távozók: Gajdos Zsolt (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Hidvégi Sándor (Siófok, szabadon igazolhatóként), Iszlai Bence (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: DVSC, Újpest, Vasas), Katona Máté (Szeged 2011), Molnár Márk (Soproni VSE), Nagy Patrik(soproni kölcsön után Gyirmót), Sjoerd Overgoor (holland, Go Ahead Eagles, szabadon igazolhatóként), Szasa Popin (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Angyal Zsolt
 (zalaegerszegi kölcsön után Soproni VSE), Fehér Zoltán(Soproni VSE), Garda Géza (Soproni VSE), Gyürki Gergő (Soproni VSE), Soós Bence(Soproni VSE), Szellák Soma (Soproni VSE), Tóth Martin (Soproni VSE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ezequiel Calvente (spanyol, Békéscsaba) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Leandro Martínez (olasz-argentin, FC DAC 1904 – Szlovákia) 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.07.26 09:15:04

Labdarúgó NB I PÓR KÁROLY

Az új szezonban debütáló, kispesti Herjeczki Kristóf a Nemzeti Sport Online-nak mesélt küzdelméről.

2017.07.26 08:09:53

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS

„Látni kell, a klub a múlt idényben sem volt könnyű helyzetben, de most talán még annál is nehezebb.”

2017.07.25 09:06:37

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

Nem bánta meg, hogy fiatalon külföldre szerződött – „életre szóló élményekkel gazdagodtam."

2017.07.24 15:18:11

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

„Bejön egy 21 éves gyerek, és arra nem képes, hogy sprinteljen? Hát, akkor ja...” – Bódog.

2017.07.24 09:09:08

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Marko Nikolics szerint kétség sem férhetett a Videoton győzelméhez. Horváth büszke, Oenning örül.