Haladás: a volt MU-játékos másfél évre aláír - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.06. 13:08
null
Davide Petrucci (jobbra) a Manchester United tartalékcsapatában a Chelsea ellen is pályára lépett (Fotó: Reuters)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás hivatalos honlapján jelentette be, hogy az olasz Davide Petrucci, akinek érkezését már januárban előrevetítettük, másfél évre ír alá a klubhoz.

Elsőként a Nemzeti Sport Online adta hírül még január 15-én, hogy a Haladás labdarúgócsapata tárgyal a korábban a Manchester Unitedban szereplő Davide Petruccival, aki az ősszel a kolozsvári CFR-ben futballozott.

A középpályás szerződtetését ma hivatalos honlapján jelentette be a Haladás.

„A Manchester United volt labdarúgójával, a 23 éves olasz Davide Petruccival szóban megegyeztek a Szombathelyi Swietelsky-Haladás klubvezetői. A középpályás másfél évre érkezne a Rohonci útra. Csütörtök este megérkezett Magyarországra, és – miután még nincs aláírt szerződése – pénteken nem edzett, szombaton viszont elutazik az olaszországi edzőtáborba Davide Petrucci” – fogalmaz a szombathelyi klub közleménye.

A római születésű, 23 éves, 184 cm magas támadó középpályás Petrucci az AS Romában nevelkedett, még 17 éves sem volt, amikor a Manchester United 200 ezer fontért szerződtette. Az angol klub korosztályos csapataiban ugyan rendszeresen szerepelt, a felnőttgárdában azonban nem jutott szóhoz. Petruccit többször kölcsönadta a Manchester United, 2013 tavaszán az angol másodosztályú Peterborough (4 meccs/1 gól), aztán a belga másodosztályban szereplő Antwerpen (12/–), 2014 tavaszán az angol második ligás Charlton Athletic (5/–) színeiben futballozott. Szeptemberben közös megegyezéssel szerződést bontott a Manchester Uniteddel, és szabadon igazolható labdarúgóként a román élvonalba, a kolozsvári CFR-hez szerződött – mutatja be a vasiak új futballistáját a haladas.hu.

Mivel bajnokság közben érkezett, így csak az utolsó őszi fordulókban lépett pályára, ekkor viszont csapata egyik legjobbja volt, öt bajnokin két gólpasszt adott. Miután a kolozsvári klub súlyos anyagi válságba került, az U17-es és U19-es olasz válogatott Petrucci – több társával együtt – távozott a CFR-től. Az elválás azonban nem ment egyszerűen, Petrucci már több hete a szombathelyiek célkeresztjébe került – csütörtökön pedig meg is érkezett a csapathoz. A transfermarkt.de átigazolási oldal által 450 ezer euróra becsült játékossal szóban megegyeztek a vasiak, a játékos másfél évre ír alá, miután minden vitás kérdést lerendezett romániai csapatával. Petrucci szombat reggel elutazik a Haladás bergamói edzőtáborába – teszi hozzá a haladas.hu.

LABDASZERZÉS ÉS GÓLPASSZ – ELŐADJA: DAVIDE PETRUCCI (CFR)

GÓL (2:10-től)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Dudás Ádám (Győri ETO), Jánvári Gábor (Nyíregyháza), Andrea Mancini (olasz, Bp. Honvéd, szabadon igazolható volt), Leandro Martínez (olasz-argentin, Győri ETO), Nagy Patrik (SV Seligenporten – Németország), Davide Petrucci (olasz, CFR Cluj – Románia)
Kölcsönbe érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp Honvéd), Laurentiu Branescu (román, a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Emanuel Martínez (olasz-argentin, próbajáték), Mohl Dávid (PMFC), Pavel Vieira (bissau-guineai-portugál, legutóbb Cultural y Deportiva Leonesa – Spanyolország, próbajáték)
Távozók: Dvorschák Gábor (Mezőkövesd), Gyurján Bence (Gyirmót FC Győr), Mursits Roland (Békéscsaba), Szakály Attila (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Andrij Jefremov (ukrán, OFC Gabcíkovo, Bős – Szlovákia), Medgyes Zoltán (Mezőkövesd), Zsirai Martin (Ajka)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Zamostny Balázs (Újpest, onnan Soproni VSE?, kölcsönbe)
Távozhatnak: Farkas Márk (szabadon igazolható), Kamil Kopúnek (szlovák, szabadon igazolható), Kulcsár Kornél (Mezőkövesd – kölcsön után végleg?), Nagy Olivér (szabadon igazolható), Radó András (érdeklődnek iránta: külföld), Skriba Máté, Városi Viktor (érdeklődnek iránta: ZTE),
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik