Haladás: a szurkolók jelentős része kitart Artner mellett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.20. 12:10
A Haladás labdarúgócsapata az NB I 10. fordulójában kikapott a sereghajtó Dunaújváros otthonában, így továbbra is a kiesést jelentő 15. helyet foglalja el a tabellán. A szurkolók jelentős része azonban továbbra is kitartana Artner Tamás vezetőedző mellett.

A haladasfc.nyugat.hu szavazásán hatszáz voks után a „maradjon Artner Tamás” opció torony magasan vezet, több mint kétszer annyian szavaztak erre, mint a második, „valaki más" válaszlehetőségre. Igaz viszont, hogy a kilenc opciós szavazásban összesen „csak” 38 százalék voksolt a szakember megtartása mellett. haladasfc.nyugat.hu szavazásán hatszáz voks után a „maradjon Artner Tamás” opció torony magasan vezet, több mint kétszer annyian szavaztak erre, mint a második, „valaki más" válaszlehetőségre. Igaz viszont, hogy a kilenc opciós szavazásban összesen „csak” 38 százalék voksolt a szakember megtartása mellett.

Kapott voksot még többek között Aczél Zoltán, Egervári Sándor és Kuttor Attila is.

A szombathelyiek a következő fordulóban, vasárnap hazai pályán a Győri ETO ellen javíthatnak.

LABDARÚGÓ NB I, 11. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Október 17., péntek
19.00
Dunaújváros PASE–Haladás1–0Solymosi Péter
2 241 néző
Október 18., szombat
14.00Lombard Pápa–Diósgyőri VTK 0–0
Vad II István 955
16.00
Nyíregyháza–Puskás Akadémia FC 0–1 Andó-Szabó Sándor
18.00
Kecskeméti TE–MTK Budapest 0–1 Bognár Tamás
1 472
18.00
Budapest Honvéd–MVM-Paks 0–0
Fábián Mihály1 000
20.00Ferencváros–Pécsi MFC 2–0
Kassai Viktor
6 023
Október 19., vasárnap
16.30
Videoton–Debreceni VSC-Teva 1–2Erdős József
5 282
18.30
Győri ETO FC–Újpest FC 0–0
Farkas Ádám
3 048
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik