Haladás: A német foci jobban feküdt nekem, mint az angol - Király

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.02. 12:03
null
Király két évtizeddel ezelőtt, még a Haladás kapusaként (fotók: <a href="http://kapus.eu/hu/aktualitasok/kiralyi-palyafutas-nagyinterju-a-hazatero-kapussal-kepgaleriaval.html" target="_blank">kapus.eu</a>)
Király Gábor amerikai és német ajánlatokat elutasítva döntött úgy, hogy a nyáron a Fulhamet elhagyva 18 éven át tartó légióséletet követően hazatér a Haladáshoz. A 93-szoros válogatott játékos egy interjúban visszatekintett eddigi karrierjére, s kiemelte, mennyire szerencsés, hiszen operáció miatt csak két hetet kellett kihagynia egész pályafutása során.

„Volt ajánlatom Amerikából és Németországból, de azt hiszem, annyi szituációval, új helyzettel találkoztam már, hogy ideje inkább hazafelé vennem az irányt" – mondta Király Gábor a saját honlapján, a kapus.eu oldalon megjelent nagy interjúban.

A 93-szoros válogatott kapus a karrierje fontos állomásairól is beszélt. Ötévesen lett a Haladás labdarúgója, 17 évesen mutatkozott be az NB I-ben, de csak négy évig védett a magyar élvonalban.

„A Herthába második számú kapusként kerültem ki 21 éves koromban. Nekem akkor megmondták, hogy a nyelvet kell megtanulnom, a kultúrát megszoknom, ezért egy évig nem fogok védeni. Ehhez képest a hetedik meccsen már szerepeltem, mert nem ment jól a csapatnak, kellett a frissítés, a bemutatkozás pedig olyan jól sikerült, hogy ott ragadtam a kezdőben – mondta Király. – Rengeteg plusz munkát kellett végeznem, például futni, erőnléti edzéseket végezni. Én a Cooper-tesztnél, tizenkét percnél hosszabb futást nem végeztem Magyarországon, ellenben Németországban félóránál kezdődik és általában másfél órát kell futni. Meg is lett az eredménye, a Herthával Bajnokok Ligájában, UEFA-kupában játszottunk."

Király 2004-ben szerződött át Angliába, ahol első magyar kapusként védett a Premier League-ben, a Crystal Palace légiósaként.

„Petr Cech mögött a második legjobb kapusnak választottak. Ez azért is érdekes, mert a Chelsea bajnok lett, míg mi kiestünk az élvonalból. Aztán az Aston Villa, a West Ham United, majd két év Burnley következett. Négy év alatt védtem 148 mérkőzésen úgy, hogy nem is mindig játszottam. Az angol ritmus, a heti két mérkőzés, az ezzel járó pszichés nyomás és terhelés ugyancsak értékes tapasztalat volt" – folyatta Király, aki, miután kikerült a Burnley kezdőcsapatából, visszatért Németországba, a Bayer Leverkusenhez, amelynél bajnokin nem kapott lehetőséget.

„Leverkusen után öt csodálatos évet töltöttem az 1860 München színeiben. Megismertem a Bundesliga kettőt, amely nagyon erős bajnokság. Furcsát mondok, itt nem a nagy sztárok játszanak, hanem fiatal, tehetséges labdarúgók, akik majd idővel minőségi játékosok lesznek. Sokkal kiszámíthatatlanabbak, nehezebb védeni ellenük" – mondta Király.

Légiós karrierjére visszagondolva elmerengett a szerencséjén.

A Bild kicsit túlzásba vitte a szürke mackós fotózást
A Bild kicsit túlzásba vitte a szürke mackós fotózást

„Szerencsés vagyok, mert nem voltam sérülékeny. Műtét miatt az egész pályafutásom alatt mindösszesen két hetet hagytam ki, és a Burnley egyik évét leszámítva végigdolgoztam és védtem az elmúlt huszonkét évben – mondta Király, aki az interjúban mesélt Jens Lehmannról, Kjetil Rekdalról és Cristiano Ronaldóról is. Szerinte a német futball technikásabb az angolnál. – A német foci jobban feküdt nekem, hiszen kreativitásban ott engedik érvényesülni a kapusokat. Angliában le van egyszerűsítve a kapus szerepe, a német foci technikásabb. Ezáltal a kapusnak többször kell a játékba avatkozni lábbal."

A karrierjében a legszorosabb kötődése azonban Dárdai Pállal, a magyar válogatott szövetségi kapitányával alakult ki.

„Tizenkét éves korom óta nem volt olyan év, hogy ne játszottunk volna Dárdai Palival a Haladás–Pécs meccseken és az utánpótlás válogatottakban. Majd a Herthában hét évet töltöttünk el csapattársként, most pedig ő a szövetségi kapitányom. Összefonódott a pályafutásunk"– merengett a kapus, akinek védjegyévé vált a szürke mackónadrág, erről Európa minden pályáján felismerik.

„A Haladásból indult szürke nadrág bejárta Európát, az európai labdarúgást, a következő pár évben sem válok meg tőle, továbbra is hordani fogom" – ígérte meg a 39 éves Király, aki kétéves szerződést kötött a Haladással.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik