HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.04.21 10:25 Frissítve: 2018.04.21 10:30

Ha másban nem is, izgalmas bajnoki hajrában veri az NB I a topligákat

A labdarúgó NB I 27. fordulója következik, a bajnoki címért versenyt futó két klub közül a Ferencváros a Paksot, a Videoton a harmadik helyen álló Debrecent fogadja – a székesfehérvári csapat remek szériában van a Loki ellen. Egymás ellen játszik a kieső helyen álló Mezőkövesd és Vasas, 30 éve nem volt 0–0 a Honvéd–Újpesten – következzenek a 27. kör statisztikai érdekességei.

HIRDETÉS

 

Csak négy bajnokság van április 20-án Európában, amelyben az első és a második helyezett azonos pontszámmal áll – a magyar, a boszniai, az északír és a máltai. Az ellenpont: öt bajnokságban már e hétvége előtt bajnokot avattak – ráadásul három topliga már eldőlt, a spanyol valószínűleg szintén hamarosan eldől, és Olaszországban is (ha nem is matematikailag) sorsdöntő lehet a hétvégi Juventus–Napoli csúcsrangadó. Persze a bajnoki hajrák izgalmas volta és színvonala között inkább nem vonnánk semmilyen összefüggést. Tény: kevés annyira izgalmas befutó lesz az őszi-tavaszi rendszerű élvonalbeli pontvadászatokban a 2017–2018-as idényben, mint az NB I-é, ráadásul nem csak az aranyéremért folyó harc ennyire kiélezett a honi pontvadászatban. 

HALADÁS–BALMAZÚJVÁROS

♦ Két eddigi élvonalbeli mérkőzésükből egyet a Haladás, egyet a Balmazújváros nyert meg, mindkét csapat otthon tudta tartani a három pontot.

♦ Kimondottan gólszegények mindkét csapat mérkőzései. A Haladás mérkőzésein átlagban 2.69, a Balmazújváros találkozóin átlagban 2.58 gól esik, ez a 10., illetve 12. adat az NB I-ben – tehát a Balmaz találkozóin láthatják a legkevesebb gólt a nézők.

♦ A Haladás megnyerte legutóbbi két bajnoki mérkőzését, s veretlen a legutóbbi három találkozóján. Hármasnál hosszabb veretlenségi sorozata ebben a bajnoki idényben még egyszer sem volt a szombathelyieknek.

♦ A Balmazújváros (főleg abszolút újonchoz képest) nem szerepel rosszul idegenben, ám pocsék sorozatba került, legutóbbi 3 idegenbeli bajnokiját kapott gól nélkül elveszítette.

♦ A Haladásé az 5. legjobb hazai mérleg (6 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség), a Balmazújváros a 10. helyen áll idegenbeli eredményei alapján (3–4–6).

AZ ALSÓHÁZ PROGRAMJA A HÁTRALÉVŐ FORDULÓKBAN
FORD. HALADÁS DVTK PAFC BALMAZ KÖVESD VASAS
27. Balmaz (o) PAFC (o) DVTK (i) Haladás (i) Vasas (i) Kövesd (o)
28. FTC (i) Újpest (i) Balmaz (o) PAFC (i) Honvéd (o) DVSC (i)
29. PAFC (o) Kövesd (o) Haladás (i) Újpest (o) DVTK (i) Paks (o)
30. Videoton (i) DVSC (i) Újpest (i) Kövesd (i) Balmaz (o) FTC (i)
31. Újpest (o) Paks (o) Kövesd (o) DVSC (o) PAFC (i) Videoton (o)
32. Vasas (i) FTC (i) DVSC (i) Paks (i) Újpest (o) Haladás (o)
33. Kövesd (o) Videoton (o) Paks (o) FTC (o) Haladás (i) Honvéd (i)


BP. HONVÉD–ÚJPEST

♦ Ez lesz a 207. élvonalbeli rangadója a két patinás fővárosi klubnak. Az eddigi 206-ból a házigazda kispestiek 57-et, az újpestiek 102-t nyertek meg, 47 találkozó döntetlenre végződött.

♦ A Honvéd a legutóbbi 15 évben hazai pályán 15 kísérletből csak 4 győzelmet aratott az Újpest felett – a legutóbbit tavaly augusztusban (2–1).

♦ A két csapat legutóbbi 6, Bozsik-stadionban lejátszott mérkőzésén mindkét csapat a kapuba talált. Kettőnél kevesebb gól 2005 óta nem volt a kispesti rangadóikon, 0–0-t pedig 30 éve, 1988. április 2. óta nem hozott a Honvéd–Újpest!

♦ Hazai mérlege alapján a Honvéd a 4. az NB I-ben (6–2–5), igaz, negatív a gólkülönbsége és az egész mezőnyből a kispestiek kapták otthon a legtöbb gólt (25)! Az Újpest szintén a 4. legjobb idegenbeli eredményei alapján (5–3–5), és szintén negatív a gólkülönbsége.

♦ Az Újpest nem szerzett gólt legutóbbi 2 idegenbeli bajnoki mérkőzésén, a lilák legutóbb március 10-én, a DVSC otthonában találtak a kapuba.

♦ A Honvéd legutóbbi 10 hazai bajnokijából egy sem végződött döntetlenre. A kispestiek legutóbbi 12 hazai mérkőzéséből 10 három vagy több gólt hozott.

♦ Az NB I-es csapatok mérkőzései közül a Honvéd találkozóin esik a legtöbb gól (3.27 az átlag), az Újpestéin pedig a második legkevesebb (2.65 az átlag). A Honvéd ebben az idényben még nem játszott 0–0-t és csak 2 egygólos mérkőzése volt.

A 3–6. HELYEZETT CSAPATOK MECCSEI A HÁTRALÉVŐ FORDULÓKBAN
FORD. DVSC ÚJPEST HONVÉD PAKS
27. Videoton (i) Honvéd (i) Újpest (o) Ferencváros (i)
28. Vasas (o) DVTK (o) Mezőkövesd (i) Videoton (o)
29. Honvéd (i) Balmazújváros (i) DVSC (o) Vasas (i)
30. DVTK (o) PAFC (o) Paks (i) Honvéd (o)
31. Balmazújváros (i) Haladás (i) Ferencváros (o) DVTK (i)
32. PAFC (o) Mezőkövesd (i) Videoton (i) Balmazújváros (o)
33. Újpest (i) DVSC (o) Vasas (o) PAFC (i)

VASAS–MEZŐKÖVESD

♦ A Mezőkövesd még sosem tudta legyőzni NB I-es mérkőzésen a Vasast. Az első két találkozót az angyalföldiek nyerték meg, a következő 3 pedig döntetlenre végződött.

♦ Eddig a két csapat valamennyi egymás elleni NB I-es meccsén 2 vagy több gól esett.

♦ Nagyon szorul a hurok a Vasasnál: Michael Oenning csapata legutóbbi 14 bajnokijából csak egyet tudott megnyerni, nem véletlen, hogy az angyalföldiek sereghajtó pozícióba süllyedtek.

♦ A Vasas a legutóbbi 12 bajnoki mérkőzésén mindig kapott gólt – legutóbb 2017. október 28-án, a Puskás Akadémia otthonában tudtak „clean sheetet” hozni (0–0).

♦ A 2017–2018-as bajnokságban már 8 olyan mérkőzése volt a Vasasnak, melyen 3 vagy több gólt kapott – igencsak egészségtelen mutató. E találkozók közül ráadásul csak egyen szerzett pontot az angyalföldi csapat, pont a Mezőkövesd ellen (3–3).

♦ A Vasas négymérkőzéses nyeretlenségi sorozatban van, ennél csak a DVTK-nak van hosszabb rossz aktív szériája. A Mezőkövesd nyeretlen legutóbbi három találkozóján.

♦ Hazai pályán egy csapat sem szerzett kevesebb pontot ebben a bajnokságban, mint a Mezőkövesd (11, 2–5–6-os mérleg). Idegenben a Vasasé a legrosszabb mérleg az élvonalban (9 pont, 2–3–8, kiemelkedően a legtöbb kapott gól).

FERENCVÁROS–PAKS

HARC AZ ARANYÉREMÉRT 
FORDULÓ FERENCVÁROS VIDEOTON
27. Paks (o) DVSC (o)
28. Haladás (o) Paks (i)
29. Videoton (i) Ferencváros (o)
30. Vasas (o) Haladás (o)
31. Honvéd (i) Vasas (i)
32. DVTK (o) Honvéd (o)
33. Balmazújváros (i) DVTK (i)

♦ Eddig 20 NB I-es mérkőzést vívtak, az FTC 9, a Paks 4 találkozót nyert meg, a döntetlenek száma 7.

♦ A Paks eddig 10 kísérletből 6-szor pontot szerzett a Fradi otthonában, igaz, csak egyszer nyert – 2016. november 5-én, 2–1-re.

♦ A Ferencváros megnyerte legutóbbi 10 hazai bajnokiját és veretlen a legutóbbi 16 mérkőzésén a Groupama Arénában. Már több mint egyéves a veretlenségi sorozat, legutóbb a Vasas tolt ki a fővárosi zöld-fehérekkel, tavaly április 15-én (1–2). Egymást követő 11 hazai bajnokit legutóbb 2015-ben tudott megnyerni a magyar rekordbajnok.

♦ Az FTC 31 gólt rámolt be ellenfeleinek legutóbbi 10 hazai bajnokiján. A Vasas, a Honvéd és a Balmazújváros egyaránt kapott egy ötöst. A bajnoki idényben kiemelkedően a Fradi szerezte a legtöbb gólt hazai pályán – 38-at, a második leggólerősebb Videoton is csak 29 alkalommal talált be.

♦ Ezek után nem meglepő, hogy a Ferencvárosé a legjobb hazai mérleg a bajnokságban (11–2–0, 35 pont a megszerezhető 39-ből). A Paks idegenbeli mutatója közepes, 4–3–5, ez a 7. helyre elegendő.

♦ A Ferencváros ötmérkőzéses veretlenségi sorozatban van, ennél csak a Videotonnak, közvetlen riválisának van jobb szériája. A Paks nyeretlen legutóbbi két meccsén.

DVTK–PUSKÁS AKADÉMIA

♦ Teljesen kiegyenlített az örökmérleg: 4 diósgyőri siker, 1 döntetlen, 4 felcsúti győzelem.

♦ A DVTK pályaválasztása mellett háromszor a Diósgyőr nyert, 1 döntetlen és 1 felcsúti siker mellett. Ha a miskolciak voltak a pályaválasztók, minden mérkőzésen 3 vagy több gól esett, a gólátlag kereken négyes.

♦ Rossz formában van a DVTK, és így már nem előre, hanem hátrafelé kell figyelnie. Bódog Tamás csapata nyeretlen legutóbbi 5 mérkőzésén, ez a leghosszabb aktív negatív széria az NB I-ben. A Puskás Akadémia veretlen legutóbbi 3 bajnokiján.

♦ A DVTK legutóbbi 8 mérkőzésének mindegyikén kapott gólt – tavaly december 2-án, a Mezőkövesd ellen tartotta tisztán legutóbb a kapuját.

♦ A DVTK hazai mérlege 5–2–5, a 8. helyre rangsorolja ez Bódogékat az NB I-ben. Érdekes, hogy a Fradi és a Videoton után a DVTK szerezte a legtöbb gólt pályaválasztóként (24) – igaz, a negyedik legtöbbet is kapta (21). A PAFC idegenbeli mutatója 3–4–6, ez is 8. helyet ér a 12 csapatos mezőnyben.

♦ A Puskás Akadémiánál  (20 találat)csak a Videoton és a Debrecen szerzett több gólt idegenben ebben a bajnokságban. Más kérdés, hogy Pintér Attila csapatánál (25 kapott gól) csak a Vasas védelme „lyukasabb” az idegenbeli mérkőzéseken.

Videoton–DVSC – fókuszban a vezérek (NS-inforgrafika, NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!)

 

VIDEOTON FC–DVSC

♦ Majdnem teljesen kiegyensúlyozott az örökmérleg, mely a házigazda Videoton szempontjából 29–14–30-at mutat.

♦ A DVSC a kedvenc partnere az utóbbi időben a Videotonnak: 2015 óta 9 bajnokit vívott egymással a két csapat, mind a 9 Vidi-győzelemmel végződött. A sorozat: 2–1, 1–0, 2–1, 1–0, 5–1, 1–0, 3–2, 1–0, 5–2. A két csapat közös NB I-es történelmében még nem volt arra példa, hogy egy csapat ennyire domináns szerepet játsszon.

♦ A Videoton megnyerte legutóbbi 5 hazai mérkőzését a Debrecen ellen. A Loki legutóbb 2014. október 19-én tudott 3 pontot szerezni a Vidi vendégeként (1–2).

♦ 11 éve, 2007 ősze óta nem végződött egyetlen Videoton–DVSC mérkőzés sem döntetlenre az NB I-ben. Azóta nyolc találkozót a Videoton, négyet a Debrecen nyert meg.

♦ Hazai pályán a Ferencváros mellett már csak a Videoton veretlen ebben a bajnokságban (10–3–0, 33 pont a begyűjthető 39-ből – ez a 2. legjobb mérleg). Pályaválasztóként a Videoton kapta eddig a legkevesebb gólt a bajnokságban (8). A Debrecené a 3. legjobb idegenbeli mérleg, 5–4–4 – csak a Videoton, a Ferencváros és a Debrecen mondhat magáénak pozitív idegenbeli mutatót.

♦ Idegenben a Ferencvárossal holtversenyben a DVSC kapta a legkevesebb gólt a bajnokságban, 14-et.

♦ A Videoton veretlen legutóbbi 7 mérkőzésén, ez a legjobb aktív sorozat az NB I-ben. A Loki veretlen legutóbbi három bajnokiján, igaz, a Pancho Arénába egy hétközi 4–0-s kupapofon után tér vissza. Az is igaz, hogy azt a Puskás Akadémiától kapta...

♦ A fehérváriak nem találtak legyőzőre legutóbbi 17 hazai bajnoki mérkőzésükön. Legutóbb a Vasas győzte le őket, több mint egy éve, tavaly április 8-án (1–2).

NB I, 2017–2018, 27. FORDULÓ
ÁPRILIS 21., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
17.00: Budapest Honvéd–Újpest FC
(
Tv: M4 Sport)

Budapest, Bozsik József Stadion
Karakó Ferenc
17.00: Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia Mezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
17.00: Vasas FC–Mezőkövesd
Budapest, Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
17.00: Ferencváros–Paksi FC
Budapest, Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
17.00: Haladás–Balmazújváros
Szombathely, Haladás Stadion
Erdős József
19.30: Videoton–Debreceni VSC
(Tv: M4 Sport)
Felcsút, Pancho Aréna
Vad II István
TABELLA • TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC 26 16 7 3 56–23+33 55
  2. Videoton FC 26 16 7 3 55–25 +30 55
  3. Debreceni VSC 26 10 7 9 44–34 +10 37
  4. Újpest FC 26 9 10 7 35–34   +1 37
  5. Budapest Honvéd 26 10 6 10 41–44   –3 36
  6. Paksi FC 26 9 8 9 38–41   –3 35
  7. Szombathelyi Haladás 26 9 3 14 29–41 –12 30
  8. Diósgyőri VTK 26 8 6 12 40–43   –3 30
  9. Puskás Akadémia FC 26 7 9 10 31–39   –8 30
10. Balmazújváros 26 6 9 11 29–38   –9 27
11. Mezőkövesd Zsóry FC 26 6 9 11 30–47 –17 27
12. Vasas FC 26 7 5 14 32–51 –19 26
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.12.16 13:00:08

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE

Öt pontra csökkent az éllovas zöld-fehérek előnye, Varga Roland a kórházban kötött ki, fejbe rúgták.

2018.12.15 23:25:59

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2018.12.15 12:18:17

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS

A hajrában egyenlített a Honvédnak kölcsönadott Tischler, a dobogón így a Debrecen telel.

2018.12.15 12:10:44

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT

Hősből antihős: a hazaiak kapusa büntetőt védett, majd óriásit potyázott.

2018.12.15 12:14:52

Labdarúgó NB I VAJDA GYÖRGY

Egyre nagyobb gödörben és egyre nagyobb bajban a Haladás, amely büntetőből sem tudott betalálni.

HIRDETÉS

HIRDETÉS
HIRDETÉS