Győri ETO: Priskin négyéves szerződést kötött - hivatalos

Vágólapra másolva!
2014.07.22. 13:38
null
Priskin Tamás 2006 után tért vissza nevelőegyesületéhez (Fotó: eto.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO négyéves szerződést kötött korábbi játékosával, Priskin Tamással – tudatta a zöld-fehér klub hivatalos honlapja.

A révkomáromi születésű, 44-szeres válogatott támadó 2018. június 30-ig kötelezte el magát nevelőegyesületéhez.

Priskin 16 évesen mutatkozott be az ETO felnőttcsapatában, ahol az NB I-ben 68 mérkőzésen 28 gólt szerzett, mielőtt 2006-ban az angol élvonalba feljutó Watfordhoz szerződött.

Angliai légióskodása során szerepelt kölcsönben a Prestonnál, majd 2009-től az Ipswich Town kötelékébe tartozott, ahonnan a QPR-hoz, a Swansea-hoz és a Derby Countyhoz is kölcsön adták.

2012 elején szerződést bontott az Ipswichcsel, és az orosz Alanyija Vlagyikavkazhoz írt alá, majd idén januárban az Austria Wienhez igazolt, ahonnan a Maccabi Haifához adták kölcsön.

Hír még a győriek háza tájáról, hogy a 27 éves támadó testvére, az 1994-es születésű Vankó Imre is meghosszabbította szerződését: a balszélső egy plusz két évre írt alá, így akár az is elképzelhető, hogy a fivérek együtt lépnek pályára. Priskin Tamás egyébként az IFK Göteborg elleni visszavágón még nem léphet pályára, de a Paks ellen, ha Horváth Ferenc is úgy gondolja, újra felhúzhatja az ETO zöld-fehér szerelését – tudatta az eto.hu.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Kiss Máté (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Windecker József (MVM-Paks – kölcsönből vissza), Milos Kocics (szerb, Portland Timbers – Egyesült Államok), Németh László (Sopron – kölcsönből vissza), Paku Roland (Nyíregyháza Spartacus – kölcsönből vissza), Priskin Tamás (Austria Wien – Ausztria, legutóbb Maccabi Haifa – Izrael), Simon András (KTE – kölcsönből vissza), Stieber András (Aston Villa – Anglia)
Távozott/távozhat: Rafael Burgos (salvadori, ?),Kalmár Zsolt (Red Bull Leipzig – Németország?), Kiss Máté (Gyirmót – kölcsönbe), Patrick Mevoungou (kameruni, ?), Nagy Gergely (Dunaújváros), Mihai Nicorec (román, ?),Novák Csanád (KTE), Paku Roland (Gyirmót – kölcsönbe), Simon András (Paks?)
Kiszemeltek: Milan Borjan (kanadai, klub nélkül, legutóbb Sivasspor – Törökország), Martin Fenin (cseh, Slavia Praha), Giorgi Kvitalia (grúz, szabadon igazolható), Aposztolosz Velliosz (görög, szabadon igazolható, legutóbb Everton)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik