Győri ETO: még egy szerb kapus a kisalföldiek keretében

Vágólapra másolva!
2010.09.01. 09:19
A nyári átigazolási időszak utolsó napján szerb kapust igazolt a Győri ETO FC labdarúgócsapata: a kisalföldiek Alekszandar Radoszlavljevicset szerződtették.

Radoszlavljevics az etofc.hu közlése alapján fél plusz négy éves szerződést kötött a Győrrel.

„Az első osztályú FC Csukaricski csapatánál kezdtem pályafutásom, itt még együtt fociztam Trajkoviccsal és Csetkoviccsal is. Nyolc év után aztán átigazoltam az FK Partizan Beograd keretéhez, ahol három évig játszottam. Hol első számú, hol második kapusként számoltak velem. Három bajnoki győzelemmel és két kupagyőzelemmel büszkélkedhetek a fővárosi csapattal, így a nemzetközi színtéren is vannak tapasztalataim" – mondta az új kapuvédő a győriek hivatalos honlapjának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik