Győrben nem beszélnek bajnoki címről, csak vágynak rá

Vágólapra másolva!
2013.03.02. 11:54
null
A győri öltözőben nem beszélnek a bajnoki címről (Fotó: Mirkó István, archív)
A labdarúgó NB I a tegnapi két meccs után ma újabb négy mérkőzéssel folytatódik. A bajnoki címvédő DVSC-Teva – a góllövőlistát vezető Adamo Coulibaly nélkül – Kecskeméten vendégszerepel, míg a listavezető Győr Kaposvárra utazott. A Haladás a Siófokot fogadja, az Újpest pedig a Paksot.

 

„A BAJNOKI CÍMRŐL EGY SZÓT SE” – KAPOSVÁR–GYŐRI ETO

A listavezető Győri ETO-nál alighanem már most unják a bajnoki címre vonatkozó kérdéseket, de Pintér Attila vezetőedző és csapata türelmes, egyelőre állják a frontot ezen a téren is.

„Nem lepem meg a válasszal, most kizárólag a Kaposvár elleni mérkőzés foglalkoztat mindenkit a klubnál, amíg azt le nem fújják, számunkra nem létezik annál fontosabb. Az azonban természetes, hogy a szombati találkozóhoz hasonlóan a teljes tavaszi idényben a legjobb eredményt szeretnénk elérni. Az öltözőben senki sem beszél a bajnoki címről, jelen pillanatban nem az izgat minket, hogy mi lesz a harmincadik fordulóban, hanem hogy mi lesz a tizennyolcadikban – válaszolta a Nemzeti Sport felvetésére a szakember, aki persze nem csak a bajnokságban törekszik a csúcsra együttesével, hiszen még a Ligakupában és a Magyar Kupában is versenyben vannak.

„Amikor csak pályára lép az ETO, a maximumot akarja nyújtani. Szerintem ezzel mindent elmondtam Ahogy eddig, ezután is csak magunkra figyelünk – majd elválik, ez mire lesz elég" – tette hozzá a tréner, aki a felkészülésre is kitért.

„Egy rossz szavam sem lehet, mert az eltervezett munkát maradéktalanul elvégeztük. Sok mindent kipróbáltunk... Annyit mindenképpen hozzáfűznék még, hogy a labdarúgók még sosem voltak olyan sokat távol a családjuktól, mint a mostani felkészülés során, de ezt is rendkívül jól viselték, mivel tudták és tudják, milyen cél lebeg mindannyiunk szeme előtt" – mondta az interjúban Pintér Attila. (A szakember teljes nyilatkozatát elolvashatja a Nemzeti Sport szombati számában!)

Az ellenfél, a Kaposvár edzője, Prukner László csapta honlapján elmondta, a télen azt próbálták erősíteni, amiben az ősszel gyengék voltak, bár egy-egy igazolás még jó lett volna. A szakember ennek ellenére hangsúlyozta, a Győr ellen is győzelemre törnek.

A VASÁRNAPI HARMADIK FÉLIDŐ TARTALMÁBÓL
A két műsorvezető Takács Rita és Petur András, a szakértők Bognár György, Nyilasi Tibor és Puhl Sándor
A műsor vendége lesz José Gomes, a Videoton edzője, aki vasárnap debütál a magyar bajnokságban
A műsorban sorsolják ki a Magyar Kupa elődöntőinek párosítását
Harmadik Félidő: március 3., vasárnap, 20.30, Sport2 (élő)

A győrieknél Rok Kronaveter és Michal Svec nem szerepelhet eltiltás miatt, míg a hazaiaknál Posza Zsolt és Major Ádám sérült.

A statisztikák alapján egyébként nem számíthatunk gólgazdag mérkőzésre. A Kaposvár szezonbeli nyolc hazai bajnokiján összesen kilenc gól született! Az eredménysor: 1–0, 1–1, 0–0, 0–0, 3–0, 0–2, 1–0, 0–0. Kaposváron ebben a szezonban csupán a Videoton tudott győzni, és a Videoton, valamint a Pécs gólt szerezni. A Rákóczi hazai mérlege: 3–4–1. A Kaposvár meccseinél csupán a Videoton és a DVTK találkozóin esik kevesebb gól a bajnokságban. Az ETO mindössze kétszer nem szerzett eddig gólt ebben az NB I-es szezonban, igaz, egyiken sem kapott ki, ugyanis mindkét meccsen ikszelt.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSRŐL

42 ÉRDEKESSÉG A FORDULÓ KAPCSÁN
A Nemzeti Sport Online 42 érdekességet gyűjtött össze az NB I 18. fordulójának meccsei előtt. Tudta például, hogy a KTE az egyetlen csapat, amelyik ebben a szezonban még nem játszott gól nélküli döntetlent? Vagy azt, hogy mikor volt utoljára lombard a pápa? Összeállításunkból ez is kiderül!

A DVSC-Teva némi meglepetésre az NB I góllövőlistáját 11 góllal vezető Adamo Coulibaly nélkül utazott Kecskemétre. A klub közleménye szerint azért, mert az elmúlt időszakban a legrosszabbak közé tartozott a teljesítménye. A KTE–DVSC meccsen várhatóan a hazaiaknál játszik majd több új labdarúgó, köztük például a Debrecenből visszatérő Yannick, vagy éppen a korábbi újpesti Rajczi Péter. A hajdúságiaknál viszont az ősszel kölcsönben még Kecskeméten szereplő Luis Ramos is kész a bevetésre. A KTE a mai meccsel egy rossz sorozatot szeretne lezárni: Horváth Ferenc gárdája öt mérkőzés óta nyeretlen (három döntetlen, két vereség) az NB I-ben. Október 26-án, a Siófok ellen nyertek legutóbb.

A Haladás–Siófok meccs előtt mindkét oldalon gondot okoz, hogy alapemberek hiányoznak sérülés vagy miatt. A hazaiaknál Kenesei Krisztián és Kulcsár Kornél, a vendégeknél Fodor Marcell, Deák István, Menyhárt Attila, Fülöp Noel, Kiss Zoltán és Gál András. A Siófok idegenben még nyeretlen ebben a kiírásban, mindössze kétszer ikszelt vendégként, az összes többi meccsén elbukott. A Rohonci útról viszont a jelenlegi szezonban csak a Paks tudott eddig diadalmasan távozni (1–2), és szeptember elseje óta veretlen otthon a Haladás, amelynek hazai mutatója 3–4–1.

Az Újpest és mai ellenfele, a Paks egyaránt három forduló óta veretlen az NB I-ben, de egyikük szériája ma biztosan megszakad – legalábbis ha a Megyeri úton lejátszott korábbi hat meccsükhöz hasonlóan most sem végeznek döntetlenre. A hazaiaknál az őszi kartörése után ismét bevethető a BL-győztes brazil csatár, Bruno Moraes. „Az az egyszerű terv, hogy mindenképpen győzzünk a Paks ellen. Azt szeretném, hogy az első tavaszi mérkőzésen jól szórakozzanak a nézők, mi pedig magabiztos sikerünk után készülhessünk a Ferencváros ellen" – mondta a Nemzeti Sportnak a támadó. A vendégeknél ma mutatkozhat be a télen az MTK-tól érkezett támadó, Könyves Norbert.

NB I, 18. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Március 1., péntek 17.00 PMFC–MTK 2–1 Solymosi Péter
19.00 Eger–Diósgyőri VTK 0–1 Kassai Viktor
Március 2., szombat 14.00 KTE-Phoenix Mecano–DVSC-Teva (Tv: M1) Vad II István
16.00 Haladás–Siófok Oláh Gábor
16.00 Újpest–MVM Paks (Tv: Sport2) Becséri Dániel
18.30 Kaposvár–Győri ETO (Tv: Sport1) Szabó Zsolt
Március 3., vasárnap 16.30 Lombard Pápa–Ferencváros (Tv: M1) Farkas Ádám
18.30 Bp. Honvéd–Videoton (Tv: Sport2) Andó-Szabó Sándor
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 17 11 5 1 35–15 +20 38
2. MTK Budapest 18 9 5 4 29–20 +9 32
3. DVSC-Teva 17 9 1 7 24–18 +6 28
4. Diósgyőri VTK 18 7 6 5 18–19 –1 27
5. Videoton FC 17 7 5 5 21–15 +6 26
6. Budapest Honvéd 17 7 4 6 27–25 +2 25
7. Ferencváros 17 6 7 4 26–23 +3 25
8. Kaposvári Rákóczi 17 6 5 6 17–20 –3 23
9. MVM Paks 17 5 8 4 24–19 +5 23
10. Újpest FC 17 5 7 5 25–22 +3 22
11. Pécsi MFC 18 5 7 6 19–22 –3 22
12. Haladás 17 5 6 6 22–18 +4 21
13. KTE-Phoenix Mecano 17 5 5 7 21–26 –5 20
14. Lombard Pápa FC 17 5 5 7 16–25 –9 20
15. Egri FC 18 2 5 11 15–31 –16 11
16. Siófok 17 2 3 12 15–36 –21 9

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik