Futsal NB I: drámai szétlövéssel a döntő második meccsét is a Haladás nyerte

Vágólapra másolva!
2023.05.29. 22:29
null
Alasztics volt a Haladás egyik hőse (Fotó: Unger Tamás / Vas Népe)
A futsal NB I bajnoki döntőjének második mérkőzésén a Haladás drámai szétlövés végén győzött a Berettyóújfalu otthonában, s így 2–0-ra vezet az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.

Múlt héten csütörtökön, még Szombathelyen egy gólokban és fordulatokban egyaránt gazdag, hosszabbításban eldőlő mérkőzésen a Haladás 5–4-re győzött a Berettyóújfalu ellen, a finálé második mérkőzése viszont teljesen más képet festett, bár ugyanúgy hosszabbítással zárult.

Lényeges különbség volt, hogy ezúttal például nem esett gól az első játékrészben, de persze a mérkőzésre így sem lehetett panasz, mindkét oldalon helyzetek sokasága alakult ki, ám a hazaiaknál Sándor Máté, a vendégeknél Alasztics Marcell védett remekül.

A fordulás után hamar megtört a jég, miután az első meccsen duplázó Matheus éles szögből leadott lövése Alaszticstól nem teljesen függetlenül került a kapuba. A hazai vezetés nem volt érdemtelen a második félidőre egészen más felfogásban érkezett a Berettyó, s a vezetés sem nyugtatta meg Trencsényi János csapatát. Olyannyira nem, hogy három perccel később Takács Zoltán lőtt kapufát, igaz erre Szalmás Zoltán kapufájával még válaszolt a Haladás. A félidő második felére fordulva aztán Nagy Imre gondolt egyet és saját térfeléről megindulva egy kényszerítő és egy kötény után spiccel balról kilőtte a kapu hosszú oldalát, 2–0.

A Haladás viszont nem adta meg magát a kétgólos hátrány ellenére sem, és alig egy perccel a kapott gól után az egyik védőtől elé kerülő labdát Vas Ádám elemi erővel bombázta közelről a jobb felső sarokba. Sőt, a folytatásban egyre nagyobb erőket mozgósítottak a vendégek az egyenlítésre, ami az első meccsen duplázó Luiggi Longo távoli okos lövésével sikerült is – ha az első gólnál Alasztics felelősségét emlegettük, úgy most a csereként beszálló Mezei Dánielét is érdemes szóba hozni, elvégre futsalban nem nagyon szokás 15 méterről gólt kapni…

Jöhetett a kétszer öt perc hosszabbítás, aminek első felében nem esett gól, a második közepén pedig tízmétereshez jutott a Berettyó, ám Matheus és Gyimesi Máté párharcát utóbbi nyerte – megjegyzendő, hogy a brazil a ráadás első felében is elrontott egy ziccert… Az állás végül nem változott, jöhetett a szétlövés.

Itt először a vendégek negyedik rúgója, éppen az egyenlítő Longo rontott, Rábl János viszont nem tudta gólra váltani a meccslabdát, Alasztics védett. Vas szerencsés lövése Mezei kapus hátáról vágódott a léc alá, folytatódott a párharc. A 17. lövő Takács Zoltán próbálkozását a Haladás kapujába visszaálló Gyimesi védte, de Szalmás a kapufát találta el, így ment tovább a csörte, 7–7-től. A 21. lövőként érkező Erdei Szabolcs lövését Alasztics védte lábbal, míg Kovács Máté betalált, ezzel a Haladás 9–8-ra nyerte a szétlövést, és összesítésben 2–0-ra vezet a három nyert meccsig tartó párharcban.

FUTSAL
FÉRFI NB I, DÖNTŐ
2. MÉRKŐZÉS
Mezei-Vill FC Berettyóújfalu–Haladás VSE 2–2
(Matheus, Nagy I. ill. Vas Á., Longo) – szétlövéssel: 8–9

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állás: 2–0, a Haladás javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik