Futsal: 65 másodperccel a vége előtt 4–1-re égett az FTC, pontot szerzett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.12. 21:33
null
Safar Tony, a pontszerzést érő gól szerzője (<a href="http://ftcfutsal.hu/egy-perc-alatt-harom-gol-szenzacios-pontszerzes-szombathelyen/" target="_blank">ftcfutsal.hu</a>)
Nem akármilyen végjátékot hozott a Haladás–Ferencváros találkozó a férfi futsal NB I 14. fordulójában: a szombathelyiek 65 másodperccel a vége előtt 4–1-re vezettek, mégsem nyerték meg a meccset.

 

A bajnokság harmadik helyén álló Haladás számára nem indult jól a mérkőzés, ugyanis a hazatérő Dróth Zoltán az első meccsén korán kidőlt egy sérülés miatt. Kisebb gyógyírt jelenthetett a hazai szurkolók számára, hogy a 24. percben már 3–0-ra vezetett a csapatuk, majd a 37. percben egy FTC-találatra válaszul Vidák Balázs góljával 4–1 állt az eredményjelzőn – egészen a 39. perc végéig.

Hatvanöt másodperccel a vége előtt Karacs Dániel a mérkőzésen másodszor talált a kapuba (4–2), 34 másodperccel később ziccerből volt eredményes (4–3), de ekkor már csak 31 másodperc volt hátra.

Ennyit kellett volna kibírnia a szombathelyieknek, akik 10 másodperccel a vége előtt el is dönthették volna a meccset, ám csak kapufáig jutottak, majd az ellentámadásból egymás után kétszer is szögletre mentettek a hazaiak. A második korner után, csupán 2.4 másodperc volt hátra, amikor Safar Tony megkapta a labdát és a kapuba bombázott. 4–4

A mérkőzést ide kattintva nézheti vissza.

FUTSAL NB I
14. FORDULÓ

Haladás–Ferencváros 4–4
Berettyóújfalu–Nyírgyulaj 2–0
Bőny–Debreceni EAC 8–5
Veszprém–Rába ETO 3–6
Dunaferr–Aramis 10–1

A bajnokság állása: 1. Berettyóújfalu 33 pont, 2. Rába ETO 32. p., 3. Haladás 26 p., 4. Dunaferr 25 p., 5. Veszprém 19 p., 6. Nyírgyulaj 19 p., 7. FTC 16 p., 8. Debreceni EAC 12 p., 9. Aramis 11 p., 10. Bőny 9 p.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik