FTC-Vidi: mindent megtesznek a neonáci támadók elfogásáért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.29. 19:44
Pintér Sándor belügyminiszter biztosította a kormány tagjait arról, minden erőfeszítést megtesz, hogy kézre kerítsék Orosz Ferencnek, a Raoul Wallenberg Egyesület elnökének támadóit – tájékoztatta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter hétfőn az MTI-t.

Az emberi erőforrások minisztere kiemelte: megdöbbenéssel értesült arról, hogy Orosz Ferencet, a Raoul Wallenberg Egyesület elnökét „neonácik" bántalmazták.

„Az ütések nemcsak egy emberi jogokért kiálló szervezet elnökét, egy Fidesz-tagot, hanem mindnyájunkat, minden jóérzésű magyar embert értek" – írta a miniszter.

Felidézte, hogy Orosz Ferenccel közösen valósították meg a Wallenberg-emlékévet, és az egyesület elnöke nemcsak a Fidesz egyik helyi szervezetének alapítója, hanem mind neki, mind Orbán Viktor miniszterelnöknek régi barátja.

Balog Zoltán azt írta: „Orosz Ferencet azért érték ütések, mert felszólalt a gyűlöletbeszéd ellen". Ez azonban „nem tántorít el bennünket attól, sőt megerősít abban, hogy a jövőben is a lehető leghatározottabban fellépjünk a gyűlöletkeltő beszéd és cselekedetek minden megnyilvánulása ellen" – hangsúlyozta a tárcavezető.

Korábban Martonyi János külügyminiszter is elítélte a támadást, és mielőbbi gyógyulást kívánt Orosz Ferencnek.

Korábban beszámoltunk róla: Orosz Ferenc, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöke hétfőn számolt be az MTI-nek egy a gyűlöletbeszéd témájában rendezett budapesti konferencián arról, hogy vasárnap egy futballmeccsen szidalmazták, majd eltörték az orrcsontját. Elmondta: vasárnap délután a Puskás Ferenc Stadionban az FTC–Videoton meccsen szurkolt családjával, ahol többen Mussolinit éltető szólamokat, valamint „Sieg Heil!"-t kiabáltak. Orosz Ferenc egy idő után rájuk szólt, hogy hagyják abba, ekkor megfenyegették, és „zsidó kommunistának" nevezték. A mérkőzés után két férfi az útjába állt, majd egyikük azt mondta, „csak azért is Sieg Heil!", majd a másik megütötte.

A második világháború alatt magyarországi zsidókat mentő svéd diplomata nevét viselő egyesület vezetője az MTI-nek azt mondta: úgy gondolja, hogy az őt ért atrocitás gyűlölet-bűncselekménynek számít.

Az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte, hogy súlyos testi sértés gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a XIV. kerületi rendőrkapitányság az Orosz Ferencet ért bántalmazás ügyében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik