FTC: Több lettem azzal, hogy a Ferencvárosba igazoltam – Radó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.21. 11:01
null
Radó András jó jelnek tekinti, hogy kezdett a DVSC ellen (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros futballistája, Radó András a Nemzeti Sportnak elmondta, jobb futballistává vált a címvédőnél, ugyanakkor a játék számos elemében még fejlődni szeretne. Szóba került a Videoton elleni hétvégi rangadó is, valamint elárulta, hogy kit tart a szombati ellenfél legveszélyesebb játékosának.

„Az ősszel játszhattam volna többször is, bár sérülés is gátolt ebben – mondta Radó András a Nemzeti Sportnak. – Az első ferencvárosi szezonom rendben volt, eljutottam hat gólig, gólpasszokkal jelentkeztem, huszonöt bajnokin futballoztam, első éves fradistaként szerintem nem rossz. Több lettem azzal, hogy a Ferencvárosba igazoltam, jobb játékossá váltam, ezt próbálom minden héten bebizonyítani. Persze a játék számos elemében fejlődni szeretnék, ugyanakkor hála a stábnak és a felkészülés alatt elvégzett munkának, erőnlétileg jó állapotban vagyok, jól is éreztem magam a pályán, illetve éreztem volna, ha megszerezzük Debrecenben a három pontot. De minden erőmmel azon leszek, hogy győzelmeket ünnepelhessünk, valamint hogy az őszi háromnál többször kezdjek. Erős keret a miénk, meg kell küzdeni azért, hogy a csapatba kerülj, de felveszem a kesztyűt. Amúgy pedig az, hogy versenyhelyzet van, jótékonyan hat a teljesítményünkre. Az elszántságunkkal vagy az önbizalmunkkal nincs gond, úgy készülünk, hogy mindkét címünket megvédjük.”

GÉRESI: MINDEN MÉRKŐZÉST MEG AKARUNK NYERNI

Figyeltük az FTC-t, örültünk, hogy pontokat hagyott Debrecenben – utalt a zöld-fehérek gól nélküli döntetlenjére Géresi Krisztián, a Videoton középpályása. – Minden mérkőzést meg akarunk nyerni, s ez alól a Fradi elleni vendégjátékunk sem kivétel. Ehhez azonban jobban kell kezdenünk, mint az Újpest ellen, az első perctől koncentrálnunk kell. Kapkodnunk viszont akkor sem szabad, ha döntetlenre állunk, a védelem mögött biztosan lesz területünk, meglesznek a lehetőségeink."

Bár a helyzetei megvoltak, mégsem tudta győzelemmel kezdeni a tavaszt a Ferencváros (Debrecen, 0–0), amelynek hat pontra nőtt a hátránya az éllovas Videotonnal szemben. A zöld-fehérek játékából hiányzott az átütőerő, az élesség az ellenfél tizenhatosa előtt és azon belül, ezen pedig feltétlenül változtatnia kell a csapatnak, ha utol akarja érni riválisát.

A felek egymás elleni szombati bajnokija jó esélyt kínál Thomas Doll együttesének, hogy csökkentse jelenlegi hatpontos hátrányát, ám ehhez többet kell nyújtania támadásban.

„Nyilván nyugodtabban játszhat a Videoton, bennünket azonban egyáltalán nem rémiszt meg, hogy nekünk kell kezdeményezni, megpróbálni uralni a meccset. Minden mérkőzésünkön ez a szándékunk, ezúttal azonban valóban nincs más választásunk, mint győzni, mert abba bele sem akarok gondolni, hogy a hatpontos Vidi-fór nőhet” – tette hozzá Radó , majd azt is elárulta, kit tart a hétvégi ellenfél legveszélyesebb játékosának.

„Jelenleg szerintem Danko Lazovics, a gólszerzésben és a kiszolgálásban is jeleskedik, de ugyancsak veszélyes Marko Scsepovics.”

A TELJES INTERJÚT – AMELYBEN RADÓ AZ ÚJPEST ELLENI DERBIRŐL ÉS A RÁ NEHEZEDŐ NYOMÁS ELVISELÉSÉRŐL BESZÉL – ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!

NB I, 2016–2017, 21. FORDULÓ
FEBRUÁR 25., SZOMBAT
HELYSZÍN
15.30: Haladás–Újpest
Sopron, Városi Stadion
15.30: Bp. Honvéd–DVSC
Budapest, Bozsik-stadion
15.30: DVTK–MTKMezőkövesd, Városi Stadion
15.30: Paks–MezőkövesdPaks, Paksi Stadion
15.30: Vasas–GyirmótBudapest, Szusza Ferenc Stadion
18.00: Ferencváros–Videoton
Budapest, Groupama Aréna
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 20 11 4 5 44–20 +24 37
2. Budapest Honvéd 20 11 4 5 34–18 +16 37
3. Vasas FC 19 10 4 5 30–18 +12 34
4. Ferencvárosi TC 20 8 7 5 34–27 +7 31
5. Mezőkövesd Zsóry FC 20 8 6 6 24–22 +2 30
6. Újpest FC 20 6 9 5 31–31 0 27
7. Szombathelyi Haladás 19 7 5 7 22–23 –1 26
8. Paksi FC 20 5 9 6 18–24 –6 24
9. Diósgyőri VTK 20 6 3 11 24–39 –15 21
10. Debreceni VSC 20 5 6 9 20–26 –6 21
11. MTK Budapest 20 4 8 8 13–23 –10 20
12. Gyirmót FC Győr 20 3 5 12 8–31 –23 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik