FTC: öt órával korábban lesz a Piast Gliwice elleni meccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.08. 18:42
A labdarúgó NB I rajtjára készülő Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Piast Gliwice elleni felkészülési mérkőzés az eredetileg tervezett időponthoz (18.00) képest öt órával korábban, 13.00-kor kezdődik.

A találkozót a lengyel csapat kérése miatt rendezik 13 órától, ám a szurkolók így sem maradnak le a meccsről, hiszen a Sport Televízió a módosítás ellenére is élőben közvetíti az összecsapást.

A Ferencváros továbbá hivatalosan is megerősítette, amiről korábban már beszámoltunk: a szombati, Arad elleni előkészületi mérkőzést a román csapat lemondta, a zöld-fehérek vezetői azonban előrehaladott egyeztetéseket folytatnak egy másik klub képviselőivel, hogy a Fradi hétvégén is pályára tudjon lépni.

FERENCVÁROS
Felkészülés kezdete: június 24.
Tervezett edzőtábor: nincs hivatalos információ.
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 29., Puskás-stadion Ferencváros–Szekszárd 4–1 (Csukics, Böde, Jenner, Busai)
Július 3., Puskás-stadion
Ferencváros–Vasas 4–1 (Böde 2, Somália, Halilagic)
Július 6., Telki
Ferencváros–Radzsa Casablanca (marokkói) 3–2 (Böde 2, Somália)
Július 10., 13.00, TelkiFerencváros–Piast Gliwice (lengyel)
Július 16.
Muraszombat (Szlovénia)
Ferencváros–Leeds United (angol, II.) ?

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik