FTC: „Nem könnyű a helyzetem, Vargát kellene kiszorítanom”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.24. 07:44
null
Nagy Dominik (jobbra) a Haladás ellen újra <br />pályára lépett az NB I-ben (Fotó: Korponai Tamás)
Nagy Dominik, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros középpályása betegsége után újra az első csapat közelébe került, de tudja, nincs könnyű helyzete, hiszen Varga Rolandot és Roland Lamah-t kell kiszorítania, ha játszani akar.

„Az ősz végére egyre inkább annak közelében voltam, hogy alapember legyek – mondta Nagy Dominik a fradi.hu-nak. – Többször is a kezdőcsapatban kaptam helyet, és gólt is sikerült szereznem. Tavasszal sajnos egy betegség miatt az erőállapotom visszaesett. Idő kellett, hogy visszanyerjem a régi formám, de most már ismét százszázalékos vagyok. A Ligakupában és a Magyar Kupában is lehetőséget kaptam, gólokat szereztem. Múlt szombaton pedig a tavasz folyamán először a bajnokságban is játszhattam húsz percet. Ezzel persze nem elégedek meg, szeretném, ha egyre többször és egyre többet futballozhatnék.”

„Nincs könnyű helyzetem, nekem például Varga Rolandot kellene kiszorítanom, aki lassan minden meccsen rúg egy gólt, a másik szélen pedig Roland Lamah van, aki szintén remekül teljesít. Szerencsére a csapat most tényleg kiválóan játszik. A vezetőedzőnknek nincs is oka rá, hogy változtasson, de a konkurenciaharc mindenkit, így természetesen engem is még jobb teljesítményre sarkall.”

„Amikor én játszom, nekem is mindig cserélgetnem kell a széleket a másik oldalon játszó társammal. Ezzel próbáljuk folyamatosan zavarni az ellenfél védelmét, és minél inkább megbontani őket. A jobb oldalon jobban érzem magam, hiszen ilyenkor a bal lábamra cselezek, és azonnal célba vehetem a kaput.”

A teljes interjú ide kattintva olvasható el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik