FTC: a női csapat német U-válogatott középpályást igazolt

Vágólapra másolva!
2021.07.27. 08:03
null
Michelle Klostermann az FTC női csapatában folytatja (Fotó: Fradi.hu)
A Ferencváros női labdarúgócsapata szerződtette a német utánpótlás-válogatott Michelle Klostermannt a Wolfsburg II-től – derült ki a fradi.hu közleményéből.

A német utánpótlás-válogatott középpályás a német másodosztályban szereplő Wolfsburg II-től igazolt a Ferencváros női labdarúgócsapatához.

Michelle Klostermann 2001. március 1-jén született. 2015-ben mutatkozott be a VfL Bochum U17-es csapatában, ahol 17 mérkőzésen háromszor is eredményes volt. Alig egy évvel később klubot váltott, és az FSV Gütersloh 2009, ugyancsak U17-es együttesében kapta meg a lehetőséget. A güterslohi csapatban szintén 10 alkalommal lépett pályára, és előző állomáshelyéhez hasonlóan itt is három gólt szerzett” – számolt be a fradi.hu.

A kétszeres BL-győztes Wolfsburg ezt követően szerződtette, ahol 2018-ban mutatkozott be a második csapatnál – innen szerződtette a Ferencváros.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik