FTC: Mostanra sokkal nagyobb a választási lehetőségem - Doll

Vágólapra másolva!
2014.10.25. 14:42
Thomas Doll, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros vezetőedzője harciasságot vár csapatától a DVSC elleni vasárnapi mérkőzésen.

„A Pécs elleni mérkőzésen végre valódi harciasságot és férfiakat láttam a pályán, amivel rendkívül elégedett voltam – mondta Doll a fradi.hu-nak. – Ugyanígy kell futballoznunk a Nagyerdei Stadionban is. Egy hete sok egy-egy elleni párharcot sikerült megnyernünk, ezek pedig magabiztosságot adtak a heti edzésmunkában.”

„A DVSC erős csapat, kemény ellenfél, amely hozzánk hasonlóan az Európa-liga-szereplés miatt igencsak rövid nyári felkészülés után vágott neki a szezonnak. Úgy látom, a debreceniek is mostanra kezdenek igazán összeállni. Ami minket illet, a bajnokság elején még nem számíthattam Roland Lamah-ra, de említhetném Somália elhúzódó sérülését is. Nagyon fontos, hogy mostanra sokkal nagyobb a választási lehetőségem, amikor egy-egy mérkőzésre vonatkozóan kidolgozzuk a taktikát.”

Thomas Doll hozzátette, nem szeretne előrejelzésekbe bocsátkozni a vasárnapi rangadó végkimenetelével kapcsolatban, mert nyilvánvalóan mindkét csapat célja ugyanaz lesz: a három pont megszerzése.

LABDARÚGÓ NB I, 12. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Október 24., péntek
19.00
Újpest–Nyíregyháza (Duna Tv)
Erdős József
Október 25., szombat
14.00Puskás Akadémia FC–MTK Budapest (M1) Pintér Csaba
16.00
Kecskeméti TE–Budapest Honvéd (Sport1) Farkas Ádám
18.00
Pécsi MFC–Lombard Pápa Iványi Zoltán
18.00
Diósgyőri VTK–Dunaújváros PASE (Sport1) Andó-Szabó Sándor
20.00Videoton–MVM-Paks (Sport1)
Kassai Viktor
Október 26., vasárnap
16.30
Debreceni VSC-Teva–Ferencváros (M1)
Szabó Zsolt
18.30
Szombathelyi Haladás–Győri ETO FC (Sport2)
Vad II István
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik