FTC: megvan az első ellenfél, szombaton Siófokon játszanak

Vágólapra másolva!
2017.06.12. 21:22
Az Európa-liga selejtezőjére készülő Ferencváros szombaton felkészülési mérkőzést vív a horvát bajnokság legutóbbi idényében hetedik helyen végző Slaven Belupóval – számolt be róla a kaproncai klub hivatalos honlapja.

A találkozóra Siófokon kerül sor, a pontos kezdési időpont egyelőre nem ismert.

A Slaven Belupo legutóbb a 2012–2013-as szezonban szerepelt az európai kupaporondon, azóta kétszer hetedik, míg egy-egy alkalommal hatodik és kilencedik lett a bajnokságban. A csapat tagja többek között a DVSC korábbi középpályása, Selim Bouadla is.

A Ferencváros a hivatalos honlapján még nem számolt be a felkészülési programjáról.

A FERENCVÁROS NYÁRIFELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
június 11.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 17. (szombat):
Ferencváros–Slaven Belupo (horvát)
A részletes programról az FTC nem adott tájékoztatást.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik