FTC: megszületett az egyezség, Otigba érkezik – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.06.05. 15:52
null
A Heerenveen hivatalos honlapján számolt be Otigba Kenneth távozásáról (Fotó: sc-heerenveen.nl)
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Heerenveen hivatalos honlapján jelentette be, hogy Otigba Kenneth átigazolásáról megegyezett a Ferencvárossal.

 

A Nemzeti Sport Online már május végén beszámolt róla, hogy Priskin Tamás szerződtetése után Otigba Kenneth megszerzését jelentheti be a Ferencváros. Nos, a zöld-fehérek a hivatalos honlapjukon még nem számoltak be a magyar utánpótlás-válogatott középhátvéd érkezéséről, de a holland élvonalbeli Heerenveen már megerősítette a megállapodás tényét.

A 24 éves Otigba régóta szerepel az FTC kiszemeltjei között, de a korábbi években nem sikerült megegyezni az átigazolásáról a Heerenveennel.

A most befejeződő szezonban viszont nem Hollandiában, hanem a török első osztályú Kasimpasában szerepelt kölcsönben. Ez az idénye azonban nem sikerült olyan jól neki, mint a korábbi, hollandiai idényei (az Eredivisie-ben 82 meccsen játszott, nyolc gólt szerzett), ugyanis a szezon második felében már csak elvétve számoltak vele, így 15 bajnoki meccsel és egy góllal fejezte be az évadot. Holland források alapján korábban már meg is írtuk, hogy a török klub nem él opciós jogával, viszont a Heerenveennél sem lenne helye, ezért vagy végleg eladnák a játékjogát, vagy újabb kölcsön jöhet.

Azt nem tudni, hogy végül melyik opció lépett életbe, de a Heerenveen hivatalos honlapján hírül adta, hogy megegyezett a Ferencvárossal Otigba klubváltásáról.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen – Hollandia, legutóbb kölcsönben Kasimpasa – Törökország)
Kölcsönbe érkezők: Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia)
Kölcsönből visszatérők*: –
*A hivatalosan az FTC játékosának számító, de a Fradiban az NB I-ben nem szereplő, régóta az NB II-es Soroksárnál kölcsönben lévő játékosokat nem tüntettük fel.
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Derekas Zoltán, Gera Dávid, Kundrák Norbert, Nagy Gábor, Novák Zsombor
Kiszemeltek: Fernando Gorriarán (uruguayi, River Plate – Uruguay)
Távozók: Emir Dilaver (osztrák, Lech Poznan – Lengelország, szabadon igazolhatóként), Jova Levente (soroksári kölcsön után lejár a szerződése), Florian Trinks (német, lejár a szerződése), Michal Nalepa (lengyel, Lechia Gdansk – Lengyelország)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria), Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország, érdeklődik iránta: Standard Liege – Belgium), Rju Szung Vu (dél-koreai, Bayer Leverkusen – Németország)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Vladan Csukics (szerb, visszavonul?), Hajnal Tamás (lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik