FTC: Lipcsei Péter szerződését meghosszabbította a klub

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.08. 15:39
null
Lipcsei Péter (balra) és Orosz Pál vezérigazgató megállapodtak a folytatásról (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/labdarugas/elso-csapat/hirek/szerzodest-hosszabbitottunk-lipcsei-peterrel" target="_blank">fradi.hu</a>)
Meghosszabbította Lipcsei Péter szerződését az FTC – jelentette be a klub a hivatalos honlapján. A 49 éves szakember a következő idényben is az NB II-ben szereplő Soroksár labdarúgócsapatának vezetőedzőjeként dolgozik majd.

 

Lipcsei Péter 2010-ben a Ferencvárosban fejezte be játékos-pályafutását, majd egyből edzőnek állt: négy évig a klub második számú csapatát, 2014 és 2017 között pedig az U21-es együttest irányította.

Az FTC legendás alakja 2017 júniusában vette át a másodosztályú Soroksárt, amellyel sorrendben a nyolcadik, a hetedik, majd a legutóbbi idényben ismét a nyolcadik helyen végzett a bajnokságban, a 2019–2020-as évadban pedig a 10. helyen állt csapatával, amikor a koronavírus-járvány miatt félbeszakították a küzdelmeket.

Élvezem a munkát Soroksáron, hiszen a fiatal játékosokat tanítgatni és az útjukat egyengetni remek dolog. Edzőként ez lesz a tizedik évem, ebből az ötödik Soroksáron. Természetesen jó lenne még mindig futballozni, de a korral sajnos nem lehet vitatkozni. Örülök, hogy itt dolgozhatok, az új idényben is próbáljuk a maximumot kihozni a csapatból” – nyilatkozta Lipcsei Péter a fradi.hu-nak.

Az FTC közleménye nem tér ki rá, hogy a klub legendás alakjának új megállapodása mennyi időre szól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik