FTC: Ha a BL-ben játszanánk, nem lenne gond a heti két meccs – Rebrov

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.28. 16:08
Szerhij Rebrov a Kisvárda ellen sikerrel megvívott Magyar Kupa-nyolcaddöntő után nehezményezte, hogy a keddi találkozó túl közel volt a szombati bajnoki mérkőzéshez, így a játékosoknak nem volt idejük pihenőre. A Ferencváros vezetőedzőjével az NSO Tv beszélt arról, hogy ha a Bajnokok Ligájában szerepelne most a csapata, akkor gondot okozna-e a heti két meccs. Emellett szóba került az is, hogy az MK-ban az elődöntőért a Mol Vidivel kell megküzdeniük.

„Ha most a Bajnokok Ligájában szerepelnénk, abszolút nem lenne gond, hogy heti két meccset kellene játszani – válaszolta Rebrov arra a kérdésre, hogy a Ferencváros jelenleg bírná-e a nemzetközi kuparészvétel okozta kettős terhelést. – Én csak arról beszéltem a Magyar Kupa kapcsán, hogy ha van rá lehetőség, akkor miért ne adhatnánk egy nappal több pihenőt a játékosoknak? A probléma az, ha egymás után három mérkőzésünk van úgy, hogy közben két-három nap telik el. És ez elsősorban a futballisták egészsége miatt jelent gondot. A labdarúgóink egyébként fel vannak készülve a heti két találkozóra, én pedig mindig a legjobbakat szerepeltetem. Nem lehet a keretet szétosztani úgy, hogy ezek a játékosok ebben a versenysorozatban játszanak, azok meg abban.”

A Fradi vezetőedzője reagált arra is, hogy a Mol Vidit kapták a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

„Természetesen jobb lett volna velük később találkozni, de velük kell játszanunk. Érdekes párharcot várok, majd készülünk rá, amikor esedékes lesz.”

Videónkban kitér a szombati, DVTK elleni mérkőzésre is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik