FTC: Gera sporttörténelmet írt? Ő a legidősebb NB I-es triplázó?

Vágólapra másolva!
2017.04.23. 15:18
null
Gera Zoltán 38. születésnapján három gólt szerzett a Gyirmót ellen (Fotó: Meder István)
Szombaton, a labdarúgó NB I 28. fordulójában a Ferencváros 3–2-re győzött Gyirmóton. A zöld-fehérek mind a három gólját Gera Zoltán szerezte, aki éppen a meccs napján (április 22-én) ünnepelte 38. születésnapját. Adódik a kérdés: a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 1901 óta íródó történetében Gera a legidősebb triplázó, vagy akad olyan futballista, aki még nála is idősebben szerzett – legalább – három gólt egy első osztályú bajnoki mérkőzésen?

 

Nem egyszerű arra a kérdésre válaszolni, hogy a 38 évesen három gólt vágó, ráadásul mesterhármast jegyző Gera Zoltán – a Fradi játékosa a Gyirmót FC Győr–Ferencváros találkozón egymás után szerezte a három gólját, úgy, hogy közben más nem talált be a kapuba, ez ám a mesterhármas! – a legidősebb triplázó labdarúgó-e a magyar élvonalbeli bajnokságok történetében.

Egyrészt sajnos nem mindegyik első osztályú bajnoki mérkőzésnek ismert a gólszerzője. Az 1900-as évek első két évtizedéből például meglehetősen hiányosak az adatok, a korabeli lapok tudósításaiban sokszor csak az eredmény szerepel, esetleg néhány játékos nevét említik meg, több esetben nincs teljes jegyzőkönyv a csapatok összeállításával, a gólszerzők felsorolásával, stb.

Ezért még arra sem tudunk választ adni, hogy pontosan hány olyan játékos van, aki egy magyar első osztályú bajnoki meccsen legalább három gólt szerzett, és mivel a régi labdarúgók közül nem mindenkinek ismerjük a születési dátumát, ezért esetükben azt sem tudjuk megmondani, hogy hány évesek voltak akkor, amikor egy adott mérkőzésen pályára léptek, netán még gólt is (urambocsá! hármat…) szereztek.

Ezért nem is fogalmazunk úgy, hogy biztosan Gera Zoltán a legidősebb triplázó a magyar élvonalban, inkább csak valószínűsítjük, hogy ő lehet az.

Mire alapozzuk ezt?

Ahogy manapság, úgy régen sem volt jellemző, hogy valaki 38 évesen még vígan NB I-es mérkőzéseken lépett pályára, a többség ilyen idős korára már „szögre akasztotta” a cipőjét, vagy alsóbb osztályban „vezetett le”. De azért minden korszakban akadtak olyan labdarúgók, akik még közel a negyvenhez is az első osztályban futballoztak – főleg kapusok, de ők nem rugdosták, maximum kapták hármasával a gólokat… –, közülük a sok gólt szerzők pályafutását néztük meg a nela.hu adatait felhasználva, s egyelőre nem találtunk olyat, aki 38 évesnél idősebben triplázott volna (a nagy gólvadászok többsége Geránál fiatalabban befejezte NB I-es pályafutását).

A legendásan hosszú ideig futballozó mesterlövészek közül Schlosser Imre (1889 októberében született) pályafutása utolsó éveiben „csupán” duplákig jutott, 1927 márciusában a Kispestnek, majd a III. kerületi FC-nek vágott kettőt. Az utóbbi évek nagy öregjei közül Illés Béla és Kenesei Krisztián 38. születésnapja után is játszott bajnokit, de triplázni ennyi idősen egyikük sem tudott, míg Tököli Attila még a 38. szülinapja előtt befejezte NB I-es pályafutását. A negyven felé araszoló Ferenczi István még mindig aktív, a Vasas csatára (egyben Michael Oenning egyik segítője) novemberben, 39 évesen duplázott a Fradi ellen, triplázni azonban ilyen „öregen” ő sem tudott – igaz, még van rá lehetősége, szombaton is pályára lépett a Honvédot legyőző Vasasban…

A tatabányai Szabó György néhány nappal a 40. születésnapja előtt (1982 áprilisában) betalált a Honvéd ellen, a pályafutását jobbszélsőkét kezdő labdarúgó azonban akkoriban már évek óta jobbhátvédként futballozott, már az is szép teljesítmény volt tőle, hogy egyáltalán gólt szerzett, a triplázástól távol állt.

Szilágyi I Gyula 37 és fél évesen játszotta utolsó NB I-es mérkőzését, a Vasas 1923-as születésű csatára utolsó idényében, 1960-ban triplázott a Haladás ellen. Ugyancsak 37 évesen fejezte be élvonalbeli pályafutását Toldi Géza (1909), aki a Zuglói MADISZ játékosaként 1946 júliusában mesterhármast jegyzett a Kőbányai Barátság ellen 3:0-ra megnyert bajnokin. Gera tehát mind a kettőjüknél idősebben ért el egy bajnokin három gólt.

A pályafutásuk során a gólokat „futószalagon gyártó”, legendás labdarúgók közül Bodola Gyula 37 évesen játszotta utolsó NB I-es mérkőzését (ő 36 esztendősen, 1948 márciusában az MTK játékosaként nyolc gólt szerzett a MOGÜRT elleni bajnokin!), Hidegkuti Nándor, Szusza Ferenc és Tichy Lajos 36, Sándor Károly, Takács II József és Várady Béla 35, Keszthelyi Mihály és Kozma Mihály 34 esztendősen fejezte be az NB I-ben. Az örökös gólkirály Deák Ferenc („Bamba”) négy nappal 33. születésnapja előtt játszotta utolsó élvonalbeli bajnokiját, Bene Ferenc és Dunai II Antal 33, Albert Flórián 32 esztendős volt, amikor utoljára szerepelt az első osztályban – a felsorolt klasszisok tehát 38 évesen már nem futballoztak az NB I-ben, így értelemszerűen nem is volt esélyük triplázni.

Akadtak, akik légiósnak álltak, így itthoni pályafutásukat még viszonylag fiatalon befejezték: a Ferencváros legendája, Sárosi György 35, az újpesti Fazekas László 32, a szintén újpesti Zsengellér Gyula 31 évesen igazolt – engedéllyel – külföldre, míg az Aranycsapat világklasszisai közül Puskás Ferenc 29, Kocsis Sándor 27 esztendősen hagyta el a hazát…

AZ UTÓBBI IDŐK FRADISTA TRIPLÁI

Gera Zoltán a második tripláját jegyezte az NB I-ben
, az elsőt 2004. április 4-én érte el a Győri ETO FC ellen, az is mesterhármas volt (a 36., a 42. és a 47. percben talált be, a 80. percben még Somorjai Tamás volt eredményes a 4–0-ra megnyert bajnokin). Azóta csak Gera, André Schembri, valamint Böde Dániel triplázott az első osztályban a Ferencváros színeiben, mindhárman kétszer érték el ezt a bravúrt (Ferenczi István csak NB II-esként triplázott).

Gera előtt a legutóbbi fradista, aki egy meccsen három gólig jutott az NB I-ben, Böde volt (2014. július 27-én, Kecskeméten), a legutóbbi fradista pedig, aki ezt háromszor is meg tudta csinálni, Lipcsei Péter – tájékoztatott a Tempó Fradi! klubtörténeti és -statisztikai oldal. Lipcsei egyébként elmúlt már 38 éves, amikor az utolsó bajnoki meccseit játszotta az NB I-ben (2010 májusában), de akkoriban már nem volt eredményes, élvonalbeli bajnokin 34 évesen talált be utoljára a kapuba.

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 28 15 5 8 41–26 +15 50
2. Videoton FC 28 14 8 6 53–24 +29 50
3. Vasas FC 28 14 5 9 44–31 +13 47
4. Ferencvárosi TC 28 11 9 8 45–38 +7 42
5. Szombathelyi Haladás 28 11 6 11 36–38 –2 39
6. Újpest FC 28 9 12 7 44–42 +2 39
7. Paksi FC 28 9 11 8 32–31 +1 38
8. Mezőkövesd Zsóry FC 28 9 8 11 31–41 –10 35
9. Debreceni VSC 28 9 7 12 34–37 –3 34
10. MTK Budapest 28 7 11 10 21–29 –8 32
11. Diósgyőri VTK 28 9 4 15 33–51 –18 31
12. Gyirmót FC Győr 28 4 8 16 17–43 –26 20

 

NB I, 2016–2017, 28. FORDULÓ
ÁPRILIS 22., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Debreceni VSC–Haladás 4–2
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
MTK Budapest–Videoton FC 1–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Pintér Csaba
Mezőkövesd–Újpest FC 1–3
Mezőkövesd, Városi StadionKassai Viktor
Gyirmót– Ferencváros 2–3Győr, Gyirmót, Alcufer StadionVad II István
Paksi FC–Diósgyőri VTK 0–1
Paks, Városi Stadion
Bognár Tamás
Vasas FC–Bp. Honvéd 1–0
Budapest, Szusza Ferenc StadionErdős József
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik