FTC: ezért ajánlotta Sigér Dávid a menyasszonyának a gólját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.04. 12:01
A labdarúgó NB I örökrangadóján a Ferencváros 2–0-ra legyőzte az MTK Budapestet. A mérkőzést követően Torghelle Sándor, valamint a két gólszerző a Bőle Lukács és Sigér Dávid értékelt az NSO TV-nek.

Torghelle Sándor, az MTK Budapest támadója elmondta, a Ferencváros jobb volt a mérkőzés egészét tekintve.Torghelle Sándor, az MTK Budapest támadója elmondta, a Ferencváros jobb volt a mérkőzés egészét tekintve.

„A támadójátékunk nagyon gyenge volt, nem tudtunk helyzeteket kialakítani, és a Fradi jól zárta le azokat a területeket, ahol megpróbáltuk őket áttörni. Amit támadásban ők próbáltak játszani, az egyszer-kétszer sikerült, ebből is tudtak vezetést szerezni. Ha megnézzük a kilencven percet, akkor sajnos el kell ismerni, hogy a Ferencváros jobban játszott, és megérdemelten győzött.”

A ferencvárosiak szélsője, Bőle Lukácsa második gólját szerezte ebben az idényben, ráadásul ismét az MTK ellen volt eredményes.

„Úgy érzem, hogy megérdemelten győztünk, az MTK-nak nem is nagyon volt helyzete. Az első félidőben a vendégek birtokolták többet a labdát, de nem hagytunk nekik területeket. Nagyon jó érzés volt újra gólt szerezni, az eddigi teljesítményem nem volt megfelelő, de a DVTK ellen is már jobban ment a játék, az MTK ellen szintén, szóval remélem, hogy folytatni tudom.”

Sigér Dávid a menyasszonyának ajánlotta az első gólját a Fradi színeiben, és elmondta, hogy hihetetlenül boldog, hogy betalált. A gólt ráadásul Marco Rossi szövetségi kapitány is a helyszínen láthatta.

„Megtalálnak olykor a behívóval kapcsolatban, de igazából próbálok az itteni feladataimra figyelni, és meglátjuk, mit hoz a jövő” – mondta, majd a tabellára is kitért: szerinte nem szabad hátrafelé nézni, csak a következő mérkőzésre kell koncentrálni.

Sigér Dávid bombagólja

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ

Ferencváros–MTK Budapest 2–0 (Bőle 24., Sigér 39.)
Budapest, Groupama Aréna, 11 067 néző. Vezette: Andó-Szabó

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 13 9 3 1 27–10 +17 30
2. Budapest Honvéd 13 8 2 3 18– 8 +10 26
3. Mol Vidi FC 12 6 4 2 24–12 +12 22
4. MTK Budapest 13 6 3 4 18–18 0 21
5. Debreceni VSC 13 5 6 2 20–17 +3 21
6. Mezőkövesd Zsóry FC 13 5 4 4 21–17 +4 19
7. Újpest FC 12 5 4 3 12– 9 +3 19
8. Paksi FC 13 5 4 4 19–18 +1 19
9. Puskás Akadémia FC 13 4 2 7 14–19 –5 14
10. Kisvárda 13 2 3 8 12–28 –16 9
11. Diósgyőri VTK 13 1 3 9 10–24 –14 6
12. Szombathelyi Haladás 13 1 2 10 11–26 –15 5
A 6. fordulóból elhalasztott Mol Vidi–Újpest összecsapást november 21-én rendezik meg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik