FTC: Éles mérkőzésen ez sokkal többe kerülhet – Priskin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.18. 20:57
null
Priskin Tamás, bár jól játszott, nem szerzett gólt az első meccsén az FTC-ben (Fotó: fradi.hu)
Mint megírtuk, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros elveszítette első nyári felkészülési mérkőzését: Thomas Doll csapata 1–0-s vereséget szenvedett a horvát élvonalbeli Slaven Belupótól Kaposváron. Az összecsapást követően a nyáron szerződtetett Priskin Tamás értékelte a találkozót.

 

„Bár nagyon örülök, hogy pályára léphettem, így be tudtam mutatkozni a Ferencvárosban, azért mérges vagyok, mert elkerülhető gólt kaptunk – mondta Priskin Tamás a fradi.hu-nak. – Ráadásul pontrúgásból, olyan rögzített szituációból, amiből mindig külön felkészülünk. Az ilyen hibákat mindenképpen ki kell küszöbölnünk, mert éles mérkőzésen ez sokkal többe kerülhet.”

Priskinnek mindössze szűk fél óra jutott a mérkőzésen, de ezalatt is volt több jó megmozdulása. Egy távoli lövése alig kerülte el a kaput, illetve jó beadásai is voltak egy-egy gyors megiramodás végén. A helyzetkihasználás pontossága azonban ezúttal hiányzott.

„Sajnos hiányzott a gól a játékunkból. Voltak jó támadásaink, helyzeteink, de ezeket sajnos most nem sikerült góllal befejezni. Ez ma így jött össze, de tovább dolgozunk, és javítani fogunk a helyzetkihasználásunkon.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROS–SLAVEN BELUPO (horvát) 0–1 (0–0)
Kaposvár,
Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia, zárt kapuk mögött
FTC:
Dibusz (Holczer, a szünetben) – Batik, Leandro (Hüsing, a szünetben), Sternberg – Gorriarán (Lakatos, 63.), Gera Z. (Csonka, a szünetben), Hajnal (Bognár I., a szünetben), Csernik – Radó, Lovrencsics B. (Priskin, 63.), Kundrák (Botka, 63.)
Slaven Belupo:
Markovic (Blazevic, 60.) – Puric (Telushi, a szünetben), Medimorec (Bartulovic, 41.), Jovicic (Arap, 71.), Musa – Katic, Goda (Tatar, 60.) – Baric (Bogojevic, 60.), Rebernik (Hlevnjak, 60.), Bistrovic (Sarlija, 71.) – Ivanovszki (Kendes, 60.)
Gólszerző:
Sarlija (74.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik