FTC: „Egyetlen tényező zavart csak” – ez járt Rebrov fejében, mielőtt aláírt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.07. 15:42
null
Szerhij Rebrov az első két NB I-es meccsén négy pontot szerzett a Ferencvárossal (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros labdarúgócsapatának nemrégiben kinevezett vezetőedzője, Szerhij Rebrov interjút adott a zbirna.com című ukrán internetes oldalnak. A 44 éves szakember első benyomásairól, a játékoskeretről, valamint honfitársáról, az FTC-hez kölcsönbe érkező Ivan Petrjakról is elmondta a véleményét.

A Dinamo Kijev legendás játékosa és korábbi vezetőedzője augusztus végén vette át az FTC irányítását, miután a vezetőség a sikertelen európai kupaszereplés miatt közös megegyezéssel szerződést bontott Thomas Doll-lal. Az ukrán szakember elmondta, egyvalami kapcsán kételyek támadtak benne, mielőtt elfogadta a klub ajánlatát, de miután tárgyalóasztalhoz ült a vezetőkkel, minden egyértelművé vált számára.

„Egyetlen tényező zavart csak: nem szokványos, hogy egy edző a szezon közben veszi át a csapat irányítását, anélkül, hogy a felkészülési időszakot végigdolgozta volna a játékosokkal. De ismerem a Ferencvárost, s miután beszéltem a klub elnökével, és láttam rajta az eltökéltséget, hogy szeretné visszajuttatni az együttest arra a szintre, ahová korábban tartozott, minden kétségem megszűnt” – kezdte Rebrov, aki az első benyomásairól is beszélt.

Ivan Petrjak eddig három gólt szerzett az NB I-ben (Fotó: Tumbász Hédi)
Ivan Petrjak eddig három gólt szerzett az NB I-ben (Fotó: Tumbász Hédi)

„Egy hét alatt nem tudod ráerőltetni az akaratodat egyetlen csapatra sem, de számomra az a legfontosabb, hogy látom a játékosokon a fejlődni akarást, valamint hogy keményen dolgoznak azért, hogy azon az úton haladhassunk, amelyet előírtunk. Úgy látom, tetszik nekik ez az irány, de a labdarúgásban mindent az eredmények határoznak meg. Ha azok nem jönnek, akkor a szimpátia nem számít. A célunk, hogy megnyerjük a bajnokságot és jól teljesítsünk az európai porondon. Nem lesz könnyű, de még egyszer mondom, látom a srácokon az eltökéltséget az edzéseken” – folytatta Rebrov.

Az ukrán tréner az NB I 6. fordulója előtt vette át a Ferencváros irányítását, melynek élén eddig egy győzelmet (Mezőkövesd, 1–0) és egy döntetlent (Mol Vidi FC, 2–2) tud felmutatni. A zöld-fehérek Rebrov irányításával a válogatott meccsek miatti szünetet megelőzően megőrizték egypontos előnyüket a tabella élén a Budapest Honvéd előtt. De vajon alkalmas-e a Fradi kerete arra, amilyen játékstílust Rebrov elképzelt?

„Nem mondom azt, hogy szükségem lenne topfutballistákra, mert készen állok arra, hogy a jelenlegi állománnyal dolgozzak. Mielőtt a klubhoz kerültem, a Ferencváros csak egy meccsen veszített pontokat a bajnokságban, ami azt mutatja, hogy a játékosok képesek megbirkózni a gondokkal. Látok bennük lehetőségeket, szeretek velük dolgozni” – mondta Rebrov, aki honfitársáról, az FTC által a nyáron kölcsönvett Ivan Petrjakról és az ő esetleges válogatottbeli szerepvállalásáról is szót ejtett.

„Természetesen előnyt jelent, hogy jól ismerjük egymást. Kétség sem férhet hozzá, hogy Ivan nagyon jó játékos. Tökéletesen kihasználja, amikor szabad terület nyílik előtte. Kiemelkedő a sebessége és a cselezőkészsége. Mindig nagy öröm ilyen játékosokkal együtt dolgozni. Hogy a magyar bajnokságból bekerülhet-e az ukrán válogatottba? Miért ne? Minden meccsen kilencven percet játszik, gólokat szerez és nagyon hasznos munkát végez. Nem tudom, kik a riválisai a posztján, de a Ferencvárosban újra és újra bebizonyítja, hogy profi labdarúgó, aki fejlődni szeretne. A Fradinál is van versenyhelyzet, amelyben Petrjak nyerésre áll. Innentől már a szövetségi kapitány döntése, hogy meghívja-e a keretbe vagy nem” – tette hozzá Rebrov.

Az FTC a válogatott meccsek miatti szünet után a Honvéd vendégeként, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban vív rangadót az NB I nyolcadik fordulójában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik