FTC: Dibusz ismét megnyerte a hagyományos asztalitenisz-versenyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.09. 12:04
Dibusz Dénes, a labdarúgó NB I-ben éllovas Ferencváros kapusa megint megcsillogtatta asztalitenisz-tudását a sellyei Újév-kupán.

„Ez a verseny hagyomány Sellyén [innen származik a Dibusz család – a szerk.], még meghirdetni sem szükséges, mert mindenki tudja, hogy az új év első szombatján délelőtt van a találkozó a sportcsarnokban. Nagyjából tizenöt éve veszek részt rajta, ha jól emlékszem, ez volt a harmadik alkalom, hogy sikerült megnyernem. Vegyes a mezőny, fiatalok és idősebbek is szívesen indulnak, most tizenheten próbáltunk szerencsét. Mint mindig, ezúttal is nagyon jól éreztük magunkat, s a futballisták bizonyították, hogy van labdaérzékük: a második helyen Labricz Attila, a harmadikon Knézics Barna végzett, akiket, azt hiszem, nem kell bemutatni a focit kedvelőknek” – idézi a bama.hu a válogatott kapust.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik