FTC: Csapatomban benne van a nyerő szív - Détári

Vágólapra másolva!
2012.07.27. 17:23
A mai nappal megkezdődött a labdarúgó NB I: az élvonal egyik legnagyobb kérdése talán az lehet, mire lesz képes a nagy vérátömlesztésen áteső Ferencváros, amely szombaton (20.45) hazai pályán a Kecskemét ellen kezdi meg a bajnoki sorozatot. Détári Lajos, a zöld-fehérek szakmai igazgatója a biztos védekezést hangsúlyozza, meg azt, hogy megújult csapatában végre benne van a nyerő szív.

„Győznünk kell. Szezonnyitót játszunk, ráadásul hazai pályán, de üzenem a szurkolóknak, hogy nem fogunk fejetlenül előrerohanni. Arra törekszünk, hogy nem hagyjuk helyzethez jutni az ellenfelet. A felkészülési meccseken is gyakoroltuk ezt, és a látottak alapján jól megoldottuk a védekezést. Jól záró védelmünk lehet az egyik fő fegyverünk a bajnokságban” – nyilatkozta Détári Lajos, a Ferencváros szakmai igazgatója a fradi.hu oldalának.fradi.hu oldalának.

„A csapat jelentős vérátömlesztésen esett át, és szerencsére mindenki egészségesen várja a találkozót. Olyan játékosokkal dolgozom együtt, akik kvalitásban és hozzáállásban is erősebbek, és akikben benne van a nyerő szív” – tette hozzá a szakember.

FERENCVÁROS
Érkezők: Alekszandar Alempijevics (szerb, Kecskeméti TE), Böde Dániel (MVM Paks), Bölcsföldi Viktor (Szigetszentmiklósi TK – lejárt a kölcsönszerződése), Vladan Csukics (szerb, Kecskeméti TE), Gyömbér Gábor (Lombard Pápa), Lannert Bence (Szigetszentmiklósi TK –lejárt a kölcsönszerződése), Máté János (Videoton II), Menyhárt Attila (REAC), Mester Tamás (Budaörs –lejárt a kölcsönszerződése), Nehéz Máté (MTK Budapest, utánpótlás), Orosz Márk (Szeged 2011), Simita Gergő (Csorna)
Távozik/távozhat: Liban Abdi (szomáliai-norvég, Olhanense – Portugália), Balog Zoltán (Gyirmót FC), Junior (brazil, AZAL – Azerbajdzsán), Kulcsár Dávid (MVM Paks), Lisztes Krisztián (Szeged 2011), Maróti Béla (Lombard Pápa TFC), Héctor Morales (argentin, Estudiantes – Argentína, lejárt a kölcsönszerződése), Oláh Lóránt (Kaposvári Rákóczi – lejárt a kölcsönszerződése), Rósa Dénes (?), Marko Simic (horvát, ?), Végh Zoltán (visszavonul), Zsivoczky Norbert (?)
Kiszemeltek: Mauro Alonso (román, FC Brasov – Románia), Birtalan Botond (FC Bihor Oradea – Románia, próbajáték), Dumitru Daniel Ene (román, ALRO Slatina – Románia, próbajáték), Králik Csaba (DAC Dunajská Streda, próbajáték), Bozso Markovics (montenegrói, Szutjeszka – Montenegró, próbajáték), Papucsek Barna (Videoton-PFLA), Wilko Risser (namíbiai, szabadon igazolható), Szakály Dénes (Videoton), Hrvoje Tokic (horvát, Hajduk Split – Horvátország)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik