FTC: az UEFA is megemlékezik a búcsúzó Albert-stadionról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.28. 17:23
null
Az UEFA is megemlékezik a búcsúzó Albert-stadionról (Fotó: uefa.com)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapján emlékezik meg a Ferencváros lebontásra ítélt stadionjáról, valamint az elmúlt vasárnapi búcsúztatóról.

Mint ismert, a Fradi a CFR Cluj elleni gálameccsel búcsúztatta a stadiont, a találkozón köszöntek el a klub több korábbi labdarúgójától is (Balog Zoltán, Dragóner Attila, Keller József, Lisztes Krisztián, Rósa Dénes), a csapatkapitányi karszalagot pedig Lipcsei Péter viselte.

„A közönség búcsúztatása fantasztikus volt. Nagyszerű emlékek fűznek ehhez a pályához, fájdalmas lesz látni, ahogy lebontják, de meg vagyok róla győződve, hogy gyönyörű új létesítménnyel gazdagodunk, ahova remélhetőleg a gyerekek és a családok is nagy számban fognak kilátogatni" – idézi Lipcseit az uefa.com.

„Megható volt újra kifutni a pályára néhány korábbi csapattársammal, méltó lezárása volt a stadion történetének" – tette hozzá Lisztes.

A mai napon már le is rakták a várhatóan 2014 őszére elkészülő új aréna alapkövét, míg nem sokkal utána a markológépek hozzáfogtak a stadion bontásához.

ILYEN LESZ AZ ÚJ STADION (A FRADIMEDIA VIDEÓJA)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik