FTC: a távozó szélső a német harmadosztályban folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.21. 16:08
null
Nagy Dániel már nem a Fradi, hanem a Würzburger Kicker alkalmazásában áll (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárostól távozó Nagy Dániel a Würzburger Kickernél, a német harmadosztály újoncánál folytatja pályafutását.

 

A Nemzeti Sport Online kedden már jelezte, hogy Nagy Dániel közös megegyezéssel szerződést bontott az FTC-vel.

A 24 éves középpályás tavaly nyáron a német Osnabrücktől tért haza a zöld-fehérekhez – előtte a Hamburgban szerepelt –, és tizenegy mérkőzésen kapott lehetőséget Thomas Dolltól az NB I-ben, ám a tavasszal már csupán egyszer lépett pályára.

A szélsőnek osztrák élvonalbeli lehetősége is volt, de az ulloi129.hu szerint kétéves szerződést kötött a német harmadosztály újoncával. Ezt az információt a játékos édesapja megerősítette az NSO érdeklődésére, valamint hozzátette, hogy a Mattersburg és az Osnabrück érdeklődött még a fia iránt, de a Würzburger Kicker ajánlata volt a legkonkrétabb.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg), Stanislav Sesták (szlovák, VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként), Haraszti Zsolt (Paks)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Csilus Tamás (Lombard Pápa),Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár, ?) Simita Gergő (Soroksár, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK), Kitl Miklós (KTE), Leandro Martínez (olasz-argentin, Haladás), Piotr Trochowski (német, szabadon igazolható, legutóbb Sevilla – Spanyolország)

Távozók: Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Bosnjak Predrag (szerb-magyar, nyíregyházi kölcsön után Haladás), Buzsáky Ákos (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: RAFC), Vladan Csukics (szerb, szabadon igazolható), Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Liechtenstein*), Nagy Dániel (Würzburger Kicker – Németország), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: Dibusz Dénes (érdeklődik iránta: Hertha – Németország), Hidvégi Sándor (Dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Tarczy Pál (szabadon igazolható), Ugrai Roland (érdeklődik iránta: Békéscsaba, Paks)
* Az FC Vaduz liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik