FTC: a középpályás nagyobb szerepre vágyik

Vágólapra másolva!
2016.04.01. 00:06
Nagy Dominik, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros középpályása a válogatott szünetről és a klubjában betöltött szerepéről beszélt a Fradi sajtótájékoztatóján.

„Természetesen én is azért dolgozom napról napra, hogy a kezdőcsapat tagjaként futhassak ki a pályára, akár most szombaton, Debrecenben is – nyilatkozott a 21 éves játékos arra a felvetésre reagálva, hogy már a kezdő tizenegyben is helyet kaphatna – A döntés az edző kezében van, én pedig készen állok bármilyen feladatot végrehajtani, amit rám bíz.”

Nagy Dominik a válogatott szünet ellenére sem zökkent ki a formájából, hiszen a csapat edzésein semmilyen változás nem történt a válogatott társak távollétében sem.

„Mi, akik itt maradtunk, ugyanúgy százszázalékos intenzitással végeztük az edzésmunkát, mint amikor válogatott társaink is velünk vannak. Teljes erőbedobással készülünk a szombati meccsre, szeretnénk nyerni Debrecenben, és ezzel végleg eldönteni a bajnoki cím sorsát. Készen állunk a küzdelemre!”

A Ferencváros szombaton 18.30-kor lép pályára a DVSC otthonában, és ha nyer, már biztosan bajnok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik