Folytatódhat a Fradi „bosszúhadjárata”; Busai újra lecsap?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.07. 12:35
null
Busai Attila a kupákban hat gólnál jár 2015-ben (Fotó: Teknős Miklós)
A Magyar Kupa-elődöntő első összecsapásán a Ferencváros a Szolnokhoz látogat. A két csapatnak NB II-es közös múltja is van. Bár a 2007–2008-as szezonban a másodosztályban kétszer is kikaptak a zöld-fehérek a riválisuktól, azóta mindig a Fradi nyert. Kérdés tehát, hogy folytatódik-e az FTC jó sorozata, valamint az is, hogy tovább tart-e az idén a kupában (is) remeklő Busai Attila szériája.

A Ferencváros a 2005–2006-os idényt a hatodik helyen zárta az élvonalban, ám a következő szezont már a másodosztályban kezdte meg, mivel – a bíróság szerint jogtalanul – az MLSZ hosszas huzavona után, új eljárást elrendelve nem adta meg az NB I-es licencet a csapatnak. A zöld-fehérek három idényt töltöttek az NB II-ben, és a másodikban (a 2007–2008-as szezonban) a Szolnok otthon és idegenben is 2–1-re legyőzte őket – a Fradi akkor a kecskemétiek és a szolnokiak mögött a harmadik helyen végzett a bajnokságban.

Egy idénnyel később már bajnok lett és visszajutott az élvonalba a Ferencváros, s a két vereséget hosszú győzelmi szériával „bosszulta meg”. Az eredménylista: 8–1, 3–0 (ezek NB II-es meccsek voltak), 1–0, 3–2 (NB I-es mérkőzések), 5–2 (Magyar Kupa-összecsapás), 2–1, 5–0 (Ligakupa-találkozók), mindannyiszor a zöld-fehérek sikerével, akik most is győzni szeretnének.

A Szolnoknak 74, Gerának 11 éve sikerült már
A Ferencváros eddig hússzor, a Szolnoki MÁV egyszer nyerte meg a Magyar Kupát. A vidéki klub 1941-ben, a Salgótarjáni BTC 3:0-s legyőzésével hódította el a serleget, míg a Ferencváros legutóbb 2004-ben diadalmaskodott, Pintér Attila irányításával 3–1-re nyert a Budapest Honvéd ellen. A találkozón Gera Zoltán szerezte a Fradi második gólját, a labdarúgó tizenegy év után érhet ismét révbe a zöld-fehérekkel.

Ebben lehet nagy segítségükre Busai Attila. A bajnokságban kevesebb játéklehetőséghez jutó középpályás igazi kupaspecialista. Ebben a naptári évben összesen hat gólnál jár a Ligakupában, valamint az MK-ban, és érdekes, hogy ezt a mennyiséget két meccsen hozta össze – amikor gólt szerzett, akkor mindig triplázott (a Csákvár ellen a Magyar Kupában és a Szigetszentmiklós ellen a Ligakupában).

Busai valószínűleg ma is lehetőséget kap Thomas Dolltól, igaz, az Újpest elleni derbire készülő együttesben minden bizonnyal többen is pályára lépnek azok közül, akikre a hétvégén is számít a német szakember – a kezdőcsapat megtippelésére nem vállalkoznánk…

Amikor legutóbb nyert a Szolnok a Fradi ellen

EGY NAGY CSAPATOT MÁR ELBÚCSÚZTATOTT A SZOLNOK – JÖN AZ ÚJABB BRAVÚR?

A zöld-fehér siker kulcsa lehet Dibusz Dénes is – már, ha ő véd, mivel a kupában többször Jova Leventével kezdődött a Fradi összeállítása. A magyar válogatott kapus tétmeccsen 742 perc után kapott gólt ismét pénteken, a Puskás Akadémia FC ellen. Más kérdés, hogy a válogatott kapusnak így sem voltak álmatlan éjszakái a Szolnok elleni Magyar Kupa-elődöntő előtt.

„Kapusként minden találkozón az a célom, hogy ne kapjak gólt, csakis emiatt volt bennem kis bosszúság péntek este – mondta Dibusz Dénes. – A számok viszont egyáltalán nem izgattak, nem számolgattam, hogy hány percet kell még kihúznom a különböző rekordok megdöntéséig. Győztes meccs után egyébként sem látni szomorú játékosokat.”

A papírforma szerint kedden sem kell bosszankodniuk a Ferencváros labdarúgóinak, ám a kapus szerint nem érdemes lebecsülni az NB II-ben szereplő ellenfelet, különösen azért, mert a Szolnok korábban az MTK-t is elbúcsúztatta a sorozattól (tegyük hozzá: abban a körben még egy meccsen dőlt el a továbbjutás sorsa, az elődöntőben viszont oda-visszavágós párharc van).

„A Magyar Kupában a Csákvár, a Ligakupában a Szigetszentmiklós ellen is gólzáporos győzelmet arattunk, de a Szolnok nagyobb játékerőt képvisel. Láttuk, hogy több, feljutásra hajtó csapatnak is okozott már kellemetlen perceket, hazai pályán mindent megtesz, hogy legyőzzön minket. Nem hiszem, hogy a szolnokiak nekünk rontanak, vagy hogy túlságosan feltolják a védekezésüket, de nem is fontos, a lényeg, hogy bármilyen helyzetre képesek legyünk reagálni. Nálunk szerepelnek a képzettebb labdarúgók, remek formában játszunk, és mivel az Újpest elleni rangadót vasárnap rendezik, nincs miért tartalékolnunk. Ha mindenki tudása legjavát nyújtja, és a tavasszal látott hozzáállással játszik, kedvező eredménnyel várhatjuk a visszavágót.”

Bár a hazaiak vereséggel hangoltak az elődöntőre (4–1-re kikaptak a Vasas otthonában), Zsolnai Róbert, a Szolnok labdarúgója bízik benne, hogy képesek lesznek megismételni az MTK elleni bravúrt.

„A Magyar Kupa más, mint a bajnokság, teljesen új impulzusok érnek minket, ráadásul nagy lehetőség kapujában állunk – mondta Zsolnai Róbert. – A Szolnok nem az a csapat, amelyik gyakran eljut a legjobb négyig, ám ha már így alakult, szeretnénk minél jobban megnehezíteni a Fradi dolgát. Nem mi számítunk a párharc esélyesének, ráadásul az sem nekünk kedvez, hogy két mérkőzésen dől el a döntőbe jutás kérdése. Egy-egy meccsen ugyanis még el lehet kapni az esélyesebb együttest, ám ezúttal nem elég kilencven percig jól játszani, két találkozón is a maximumot kell nyújtanunk. Ugyanakkor bízunk magunkban, a nyolcaddöntőben az MTK is jó formában várta ellenünk a kupameccset, mégis mi léptünk a következő körbe. Az a siker önbizalmat adhat a Fradi elleni meccsre is, amelyre mindenki egyfajta ünnepként tekint Szolnokon.”

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

18.00:
Szolnoki MÁV (NB II)–Ferencváros (Tv:Sport1 – élőben az NSO-n!)

SZERDÁN
18.00: Videoton–Újpest

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik