Fogadási csalás: paprikás csirkét ettek a vádlottak padján

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2017.02.25. 07:34
Ínycsiklandó ételillat lengte be péntek délelőtt a Pesti Központi Kerületi Bíróság harmadik emeleti tárgyalóját. Miközben Kováts Katalin bírónő a fogadási csalási ügy nemzetközi szálát tárgyalta, a vádlottak jóízűen falatoztak a második sorban. Előbb előételként töpörtyűkrémet kentek a kenyérre, majd előkerültek a konyhakendők, a villák és persze a főétel is, és a „felolvasó-délelőtt” közben az ügy érintettjei közül ketten is kedélyesen lakmároztak.

 

Aki nem látta, talán el sem hiszi, hogy ilyesmi megtörténhet a bíróság épületében. Persze az étkezés csak hab volt a tortán, hiszen az egyik vádlott szatyornyi hosszabbítót vett elő elosztókkal azért, hogy a tabletek és a laptopok bírják a terhelést, amelyet a netről letöltött film lejátszása jelentett. Más kérdés, miként juthattak át a kábelek az ellenőrzött kapukon, igaz, ez legyen a biztonsági személyzet problémája.

PERTÖRTÉNELEM
A szingapúri T. S. Eng és 11 magyar társa elleni – számítástechnikai rendszer elleni bűntett vádjával – eljárás Nyilas Levente vezetésével 2014. január elején kezdődött a Fővárosi Törvényszéken, de az ügyet 2015 nyarán igazgatási ok miatt átszignálták a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, ezért az addig lezajlott részét meg kell ismételni. A vádirat egyik leglényegesebb megállapítása, hogy a vádlottak – korábbi labdarúgók, játékvezetők, illetve egy sportvezető – a szingapúri T. S. Eng által irányított nemzetközi bűnszervezet keretein belül vettek részt a mérkőzések manipulálásában. A felsorolásban magyar-, török-, finn- és olaszországi, valamint dél-amerikai meccsek szerepelnek.

Mostanra nem csupán a vádlottak szereztek kellő rutint a csaknem négy éve húzódó – és a második bíróját fogyasztó – ügy tárgyalása közben, hanem a védőik is, akik közül a „sztárok" már meg sem jelennek – megbízottjaikkal képviseltetik magukat – a tárgyalásokon, akik pedig mégis vállalják a monstre felolvasással járó gyötrelmeket, kirakóst játszanak okostelefonjaikon. De megesett már, hogy miközben a bírónő feszült figyelemmel olvasta a nyomozás során tett vallomásokat, a hallgatóság, köztük az ülnökök, álomba szenderültek.

A péntek reggelre kitűzött tárgyaláson Wilson Raj Perumal, a nemzetközi szál koronatanújának tartott szingapúri, ám folyamatosan Magyarországon tartózkodó férfi meghallgatása szerepelt a programban, de ő betegségre hivatkozva nem jelent meg a Markó utcában, emiatt kényszerült Kováts Katalin a nyomozati szakaszban tett vallomások felolvasására.

Így aztán újra hallhattuk, milyen szerepet töltött be a fogadási csalásokra szakosodó ázsiai bűnszervezetben, valamint azt, hogyan került kapcsolatba Finnországban K. Zoltánnal, valamint L. Mátyással, az ügy másod- és harmadrendű vádlottjával. A több mint három órán át tartó felolvasást 12 óra után szakította félbe a bírónő, ám a jövő héten folytatódik. S bár korábban erre az évre a tárgyalások befejezését ígérték az illetékesek, a jelek szerint jó néhány paprikás csirkét fogyasztanak el, illetve filmet játszanak le a vádlottak padján, amíg első fokon megszületik az ítélet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik