FFT: Reszeli Soós István kimenekítése meccs közben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.25. 18:21
A FourFourTwo magazin sorozatában hónapról hónapra leporol egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Veszprémi Linda ezúttal felidézi, hogyan menekítették ki meccs közben a városból is Reszeli Soós István győri edzőt.

Erősen elgondolkodott azon Reszeli Soós István, a Győri ETO vezetőedzője, hogy a 2004. szeptember 25-i, Diósgyőr elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre leüljön-e együttese kispadjára. Pontosan tudta, hogy Miskolcon nem látják majd szívesen a szurkolók, akiknek meggyőződése szerint az előző évben Reszeli vitte csődbe a klubjukat, s a város csak azért nem maradt futballcsapat nélkül, mert Kuti István, a siófoki futballklub tulajdonosa átköltöztette csapatát a jóval nagyobb nézőszámmal kecsegtető borsodi megyeszékhelyre, ahol a korábbi DVTK romjain megszületett a Diósgyőri Balaton FC.

Reszeli 2003 márciusától az eredeti klubot működtető gazdasági társaság, a DVTK Kft. többségi tulajdonosi körének irányító, befolyásos vezetője volt, és a bíróság az év szeptemberében határozatban állapította meg, hogy a társaság fizetésképtelen, majd elrendelte a felszámolást.

A Miskolci Városi Ügyészségen még épphogy elindult az ügy – amelyben Reszeli ellen csődbűntett miatt emeltek vádat – tárgyalása, de a diósgyőri publikum már meghozta ítéletét: Reszeli a bűnös. Egyébként sem voltak túl jó hangulatban a helyi szurkolók, hiszen az idény első öt bajnokiján még pontot sem tudott szerezni a DVTK.

Az edző végül úgy döntött, hogy a nyilvánvalóan fenyegető légkörben is leül csapata kispadjára Diósgyőrben...

És hogy mi történt ezután?

Kiderül a FourFourTwo magazin összeállításából, amelyet ide kattintva olvashat el!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik